kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Versenykényszerben a közszolgák

Szeptember óta minden betölteni kívánt köztisztviselői posztot pályáztatni kell, míg korábban csak a főosztályvezetői állásoknál kellett ily módon megtalálni a hivatalnokokat.

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításával a főosztály-vezetői megbízások szabályozása is változott: korábban határozatlan időre szóltak, most viszont a központi államigazgatási szervek, valamint területi és helyi szerveik, továbbá a minisztérium főosztályának vezetésére adott kinevezés, megbízás 6 évre szól, amely meghosszabbítható. A korábban határozatlan idejű jogviszonyban álló főosztályvezetők kinevezése tehát - hozzájárulásuk esetén - határozott idejűvé alakult át.

Egyelőre a hivatalok maguk teszik közzé a felhívásokat és bonyolítják le a pályázatokat. Kivételek persze akadnak: például egy évet meg nem haladó határozott idejű jogviszony létesítése esetén pályázat nélkül is be lehet tölteni a posztot.

Az új szabályozás szerint a közigazgatási szerveknek a beadási határidő után 30 napon belül kell döntést hozniuk, és aztán tájékoztatniuk a pályázókat az elért eredményekről. Az új rendszer a teljes közigazgatásra és az ott dolgozó mintegy százezer munkavállalóra vonatkozik. Egyelőre nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy eddig hány állásra találták meg a legmegfelelőbb jelöltet pályázat útján, azonban egyre több minisztériumi honlapon olvashatók a felhívások.

Napi Gazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek