Valós tények a szegedi SZEFO Zrt. működéséről
Egy országos hetilap tegnapi számában helyreigazítást tett közzé a szegedi SZEFO Zrt.-ről egy korábban megjelentetett, valótlan állításokat tartalmazó cikke kapcsán. Ehhez kapcsolódva az MNV Zrt. a társaság működéséről az alábbi tájékoztatást adja.
A 100 százalékos állami tulajdonban lévő szegedi társaság - az 1999-ben megkezdett reorganizáció keretében - az elmúlt évtizedben 1,5 milliárd forintos fejlesztést végrehajtva havi 20 ezer termék előállítására alkalmas csúcstechnológiát állított üzembe. A menedzsment tudatos fejlesztési koncepciójának és innovációs elkötelezettségének megfelelően a társaság és a Szegedi Tudományegyetem az elmúlt két évben olyan K+F együttműködést alakított ki, amelynek eredményeként ma már sorozatgyártásban állítják elő a Nemzetközi Szabadalmi Oltalmi eljárás alatt álló nanosilver technológiájú pulóvereket.
A SZEFO 2010-ben elnyerte a Fogyatékosság-barát munkahely elismerést, mert alkalmazottainak 64 százaléka megváltozott munkaképességű. Piaci tevékenységének eredményességével pótolni tudja, hogy a társaság egy főre jutó támogatási színvonala közel 40 százalékkal alacsonyabb, mint az egyéb rehabilitációs költségtámogatás alatt működő foglalkoztatóké.
Az elmúlt időszak jelentős fejlesztéseiből adódóan számottevően megemelkedett forgóeszköz igény megfelelő mértékű biztosítása érdekében az MNV Zrt. 2009-ben forgóalap feltöltés céljából 200 millió Ft-tal megemelte a táraság jegyzett tőkéjét.
Az MNV Zrt. Igazgatósága április közepén fogadta el a társaság 2011. évi üzleti tervét, amely 2011-ben stabil gazdálkodást, a 2012-2013. években a nanosilver technológiájú, saját márkás termékek piacának bővítésével dinamikus nyereségnövelést tartalmaz.
Országos Sajtószolgálat
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 2 hónapja