kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Ezt kérik az egészségügyi dolgozók a szombati tüntetés után

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint hiába adnak át szép új épületeket, ha nem motivált munkavállalók dolgoznak azokban.

egészségügy-

Szombaton a Hősök terén tüntettek az egészségügyi dolgozók, a demonstrációt a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezte. A MESZK elnöke, az ATV Start című műsorában elmondta, az eseményen 8-10 ezren is jelen lehettek, és sokan vidékről is felutaztak a fővárosba.  Balogh Zoltán kiemelte: a szakdolgozók 2021-ben nem kaptak semmit, januárban, februárban és márciusban azért harcoltak, hogy a bérük ne lehessen kevesebb a tavaly decemberi állapothoz képest. Azt kérik a kormánytól, hozza előre a 2022 januárjára tett ígéretét, a 30 százalékos emelést.

Emellett 2022 januárjára ki kellene dolgozni egy 2022-2023-ra érvényes új szakdolgozói bértáblát, hogy minden kolléga lássa, érdemes itt dolgozni, és van előremeneteli rendszer” – jelentette ki az elnök.

Kásler Miklós korábban egy videóban mondta el, milyen egészségügyi beruházásokat, fejlesztéseket adtak át. Erre reagálva Balogh Zoltán azt mondta, hiába adnak át szép épületeket, ha nincs benne jól képzett és motivált dolgozó, akkor a betegjogok és a páciensek biztonsága is sérül.

 

ATV

fotó: unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek