kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Új vezetők a Prémium Pénztárak élén

A jövőben Dr. Váradi Péter tölti be az AXA szervezetétől a közelmúltban függetlenné vált Prémium Egészségpénztár, Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár és Horizont Magánnyugdíjpénztár igazgatótanácsainak elnöki posztját, a pénztárak működését pedig Pataki Tamásné irányítja majd ügyvezető igazgatóként.

Dr. Váradi Péter pénztári szakmai pályafutását a Dimenzió Egészségpénztárban, mint szolgáltatási ügyvezető-helyettes kezdte. Ezt követően, 2004-től a nem sokkal az előtt alapított Credit-Suisse – később Winterthur, majd AXA Egészségpénztár – ügyvezetőjeként, majd igazgatótanácsának elnökeként dolgozott. Ezzel párhuzamosan az AXA Biztosító vezető orvosaként, 2011-től pedig az AXA Önkéntes- és Magánnyugdíjpénztár igazgatóságának elnökeként tevékenykedett.

A Prémium Pénztárak elnöke pályafutása során komoly tapasztalatokra tett az egészségügyi és egészségbiztosítási szolgáltatások kidolgozása és menedzselése, az értékesítési csatornák fejlesztése, valamint a nonprofit pénztárak működtetése területén.

Dr. Váradi Péter (46 éves) a Szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát 1992-ben, ezt követően pedig ideggyógyászati szakvizsgát tett ugyanitt. Üzleti tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem MBA képzésében végezte.

Pataki Tamásné szakmai pályafutását 1997-ben, az akkori Pénztárfelügyeleten kezdte. Ezt követően, 1998-tól az OTP Magánnyugdíjpénztárnál pénzügyi vezetőként, majd 2004-től az UNIQA Egészségpénztárnál gazdasági vezetőként dolgozott. Több mint öt éve a Prémium (korábbi AXA) Egészségpénztár ügyvezetője, s e mellett 2011 óta a Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezetői feladatait is ellátja.

Pataki Tamásné (41 éves) a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 1996-ban, ezt követően pedig 2010-ben okleveles könyvvizsgálói képesítést szerzett a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál.

„Az elmúlt években az AXA-val való együttműködés során a pénztárak eredményesen elsajátították egy multinacionális vállalat legjobb működési gyakorlatát és ellenőrzési mechanizmusait. Az a célunk, hogy a jövőben a pénzügyi csoportoktól függetlenül működő Prémium Pénztárakat az ügyfelek könnyen elérhető, gyors és érthető szolgáltatóként érzékeljék. Ezeken kívül tudatosítani kívánjuk a pénztárak tagjaiban az állam által kínált kedvezmények kihasználásának lehetőségét.” – foglalta össze a Prémium Pénztárak vezetésének célkitűzéseit Dr. Váradi Péter, az igazgatótanács elnöke.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új elnök a Pénztárszövetség élén

A leköszönő elnök 2020 óta volt a Pénztárszövetség igazgatója. Teljes cikk

Újra Szűcs Zsuzsanna lett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke

Közgyűlésén ismét Szűcs Zsuzsannát választotta meg elnöknek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). A tagság szavazatai alapján a... Teljes cikk