Új humánerőforrás-igazgató az eMAG-nál
2023. januárjától Váradi Csilla tölti be az eMAG Magyarország humánerőforrás-igazgatói tisztségét: a Foodpandától érkező szakember első feladatai közé tartozik a vállalat új székházba költözésének, illetve az új, high-tech logisztikai központba való átköltözés támogatása.
Januártól Váradi Csilla tölti be az eMAG Magyarország HR-igazgatói tisztségét: az új vezetőnek 2023-ban többek között két fontos, a humánerőforrás területéhez szorosan kapcsolódó projekt lebonyolítását kell támogatnia.
A vállalat ugyanis tavasszal a jelenleginél nagyobb, ultra modern székházba költözik: a vállalat a hamarosan elkészülő Liberty irodaház déli, Könyves Kálmán körúti szárnyában két emeletet foglal majd el, ahol egy hatékony hibrid munkavégzésen alapuló közösséget fognak kialakítani. Ugyancsak tavasszal veszi használatba az eMAG a dunaharasztin felépülő új, 117 ezer négyzetméteres logisztikai központjának következő ütemét, amely a korábbi több különálló logisztikai bázist fogja kiváltani - így a munkavégzés gyors és hatékony átszervezése a Váradi Csilla által vezetett humánerőforrás-részlegre is számos feladatot ró.
Az eMAG-hoz való csatlakozását megelőzően Váradi Csilla több mint két és fél évet töltött el HR-igazgatóként a Foodpandánál, ahol az alkalmazotti létszám megtöbbszörözésével párhuzamosan a HR rendszer teljes megújítását és kiépítését vitte véghez csapata segítségével, ezzel is növelve a cég munkaerő-piaci helyzetét hazánkban.
Ezt megelőzően a kozmetikai termékeket gyártó Avon helyi leányvállalatának HR Business Partner tisztségét töltötte be, ahol a budapesti informatikai részleg bővítését koordinálta a vállalati digitalizációs átalakulás felügyelete mellett - együttműködve a vállalat külföldi felsővezetőivel. Váradi korábban aktívan működött közre az IT Services Hungary helyi csapatának több ezer főre való bővítésében, valamint később a CPL Integrated Services HR csapatát erősítette, ahol több száz főt támogatott napi szinten. .
Az eMAG 2023-ban a nem műszaki termékek - elsősorban a napi használati cikkek és élelmiszerek - online értékesítésének jelentős megerősödésére számít itthon. A hamarosan teljesen elkészülő új dunaharaszti raktárbázis átadásával párhuzamosan pedig a régiós terjeszkedésre fókuszál majd lokális szolgáltatásainak fejlesztése mellett.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az eMAG Magyarországnál 6 hónapja
- Új HR vezető a Praktikernél: Nagy-Jakab Andrea váltja Márton Katalint 6 hónapja
- Új HR-igazgató a Central Médiacsoportnál 7 hónapja
- Új HR-igazgató az Euronics-nál 8 hónapja
- Állásinterjú három szemüvegen át 9 hónapja
- Új marketing- és HR-igazgatót nevezett ki az Auchan 9 hónapja
- Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország élére 10 hónapja
- Az Accor kinevezte az idén nyíló első magyarországi Tribe hotel igazgatóját 11 hónapja