kapubanner for mobile
Megjelent: 9 hónapja

Új vezetője lesz a CNN-nek

Mark Thompson Chris Lichtet követi a CNN élén, aki csak rövid ideig töltötte be a vezérigazgatói posztot, miután júniusban lemondott.

A The New York Times egykori vezére érkezik a CNN élére: Mark Thompson nem csak vezérigazgató, elnök is lesz a Bloomberg értesülései szerint. 

Thompson Chris Lichtet követi a CNN élén, aki csak rövid ideig töltötte be a vezérigazgatói posztot, miután júniusban lemondott. A tulajdonos Warner Bros. Discovery első emberén, David Zaslavon egyre nő a nyomás, hogy a csatorna hanyatlását megállítsa, miután az már csak a harmadik helyen áll Fox News és a MSNBC mögött – számol be a VG.

Thompson korábban a BBC főigazgatója is volt, ám nem tartották esélyesnek a poszt betöltésére. 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén

Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Új vezető a Libri-Bookline élén

A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk

Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén

2024. április 1-jétől Vladimir Gnjidić tölti be a METRO Magyarország vezérigazgatói pozícióját, aki a februárban a METRO Ausztria élére... Teljes cikk