Új vezér igazgatja a magyar és az osztrák BAT-ot
Új vezérigazgató irányítja novembertől a piacvezető British American Tobacco Hungary-t. A brit szakember David Waterfieldet váltja a vállalat élén, aki két és fél évig töltötte be ezt a posztot - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Emil Moskofian brit állampolgár, két gyermek édesapja, és saját bevallása szerint elkötelezett Arsenal drukker. A szakember nem először jár Magyarországon: 1992 és 1995 között a Pécsi Dohánygyár megvásárlásában pénzügyi vezetőként működött közre.
Kinevezését kommentálva Emil Moskofian elmondta: "Nagy örömmel térek vissza 13 év után Magyarországra. Az elmúlt években a BAT számos befektetéssel támogatta, hogy egy jelentős és nagyon stabil leányvállalat működjön Magyarországon. Karrierem során több magyar kollégámat láttam viszont nemzetközi vezetőként, ami jól mutatja magyar kollégáink kitűnő felkészültségét és a BAT tehetséggondozás sikerét. Ami a jövőt illeti, sok kihívással kell majd szembenéznünk, de biztos vagyok benne, hogy kiváló csapatunk, minőségi termékeink, fogyasztóbarát szemléletünk és felelős viselkedésünk, mely hűen tükrözi vállalati értékrendünket, hosszú távon is tovább erősíti partnereink és fogyasztóink bizalmát és piaci pozíciónkat."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Bauer Dávid, HR igazgató: Ki kell tölteni a tereket megfelelő tartalommal - élet az új MOL Campuson 12 hónapja
- Megnyílt a BT új irodája: nézzen be 13 hónapja
- Az egészségmegőrzés ma már az employer branding része 1 éve
- Gigantikus elbocsátásba kezd a Goldman Sachs 1 éve
- Nem támogatja a kormány a munkavállalók rezsitámogatását 2 éve
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Bauer Dávid, MOL Nyrt. magyarországi HR igazgatója 2 éve
- Munkaerőhiány: Újabb 1500 járatot törölt a British Airways 2 éve
- Itt a lista! Közel 60 államtitkára lesz az új kormánynak 2 éve
- Wellbeing - kihívások és megoldások a hibrid munka világában 2 éve
- Havi 4 nap home office a MOL-nál a Covid után - interjú Bauer Dávid HR vezetővel 3 éve
- Guy Libot került a K&H Csoport élére 3 éve