Új fémmegmunkáló üzemet avattak Hevesen
A Prospera Europe Kft. 317 millió forintos beruházással új fémmegmunkáló üzemet létesített Hevesen, a gyártóhelyet csütörtökön avatták.
A projekt megvalósításához összesen 158 millió forintnyi támogatást kapott a cég az Új Széchenyi Terv keretében.
Az üzemcsarnok felépítése 166 millió forintba került, amelyhez 83 millió forintnyi uniós, illetve hazai forrásból származó támogatást nyert a vállalkozás. A gépek és berendezések beszerzéséhez szükséges 151 millió forint 50 százalékát pedig egy másik pályázaton nyerték el; ez utóbbit szintén az Új Széchenyi terv keretében írták ki.
Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az avató ünnepségen hangsúlyozta: a kormány határozott célja, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési periódusban a rendelkezésre álló támogatások mintegy 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítsa.
Böröcz András, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek azt mondta: az 1300 négyzetméteres üzemcsarnok megépítése, illetve a csúcstechnikájú gépek beszerzése lehetővé teszi, hogy az elmúlt évi 212 millió forintos árbevételt az idén, mintegy 600 millió forintra emeljék.
A munkanélküliség sújtotta dél-hevesi térségben megvalósult üzemben 16-an dolgoznak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- Női oktató kapta idén a Gács-András díjat 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végétől 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2 hónapja
- NGM-államtitkár: a kormány gyors ütemben, a lehető legtöbb uniós forrást el szeretné juttatni a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság március második felében! 2 hónapja