Történelmi csúcsra nőtt a foglalkoztatottság az EU-ban
Az Eurostat jelentése szerint az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva pedig 1,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma a 19 uniós országot tömörítő euróövezetben április-júniusban. Az EU 28 tagállamában negyedéves összehasonlításban szintén 0,4 százalékos, éves szinten pedig 1,4 százalékos növekedést mértek - írja az MTI.
Az Eurostat becslése szerint a második negyedévben 238,9 millió munkavállaló dolgozott az unióban, ebből 158 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.
Az országokra bontott statisztika szerint a legnagyobb mértékben, 1,3 százalékkal Észtországban nőtt a foglalkoztatottak száma április-júniusban az első negyedévhez képest, majd 1,2 százalékkal Lengyelország és 1,0 százalékkal Ciprus következik. Csökkenést mértek Lettországban, Portugáliában és Romániában, egyaránt 0,3 százalékosat, valamint Bulgáriában, 0,2 százalékot
Éves összehasonlításban Málta a listavezető 5,5 százalékkal, majd Ciprus következik 4,3 százalékkal, Luxemburg pedig a harmadik, 3,8 százalékos növekedéssel. Egyedül Romániában mértek csökkenést, 1,5 százalékosat.
Magyarországon negyedéves összevetésben 0,5 százalékkal, éves szinten pedig 2,3 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma a június 30-án véget ért három hónapban.
A legnagyobb gazdaságok közül Németországban 0,2 százalékkal, Franciaországban és Nagy-Britanniában 0,1 százalékkal, Olaszországban 0,5 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az előző negyedévhez képest.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 1 hete
- Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 3 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete