Több lehet az adóper a következő években
A globális adótanácsadó cég, a Ryan szakértői szerint nőtt az adózók tudatossága: egyre eredményesebbek a jogérvényesítésben és a közeljövőben várhatóan egyre többen mennek majd bíróságra adójogi vitáikkal; 2013-ban a bíróság elé kerülő ügyek közel egyharmada az adózók javára dőlt el.
Az adóhatósági ellenőrzések szigorodása egész Európában jellemző. A szervezetten elkövetett adócsalások ugyanis minden tagállamban komoly problémát jelentenek, egyes becslések szerint évente 100-150 milliárd euró értékű kárt okoznak az EU-ban.
A visszaélések miatti fokozott ellenőrzéseknek azonban sokszor a tisztességes adózók isszák meg a levét, hiszen a körültekintően eljáró adózóknak is problémát okozhat egy-egy számla eredetének az igazolása, vagy egy adóhatóság által gyanúsnak vélt ügylet esetén az ártatlanságuk bizonyítása - mutat rá a Ryan.
Az adótanácsadó cég szerint az adózók jelentősen mérsékelhetik az adójogviták kialakulásának kockázatát, ha a revízió során együttműködnek a hatósággal. "Sok jogvita forrása, hogy az adózók az ellenőrzés során gondatlanságból rossz tájékoztatást adnak a revizoroknak, vagy nem adják át az ügyleteiket alátámasztó dokumentumokat. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy később a peres eljárásban hiába kerül elő egy perdöntő bizonyíték, a bíróság nem veszi azt figyelembe azzal a hivatkozással, hogy az adózókat az ellenőrzési eljárásban együttműködési kötelezettség terheli" - hívja fel a figyelmet a közleményben Harcos Mihály, a Ryan adószakértője.
Ha az ellenőrzés az adóhatósággal való együttműködés ellenére is olyan eredménnyel jár, amivel az adózók nem értenek egyet, mindenképp érdemes élniük jogorvoslati lehetőségeikkel, hiszen a NAV legfrissebb statisztikái is azt mutatják, hogy az adózók az eljárás során egyre eredményesebben tudják képviselni érdekeiket. 2013-ban a kifogásolt ügyek közel 40 százalékában a NAV maga állapította meg, hogy hibás volt az elsőfokú döntés, és a bíróság elé kerülő ügyek közel egyharmadában született az adózók számára kedvező ítélet. Nem csak a lezárult adójogi perek száma emelkedett tavaly a megelőző évekhez képest, de az adózók számára kedvező eredménnyel záruló esetek aránya is nőtt - írja a tanácsadó cég.
A perindítás mellett ezek ellenére még mindig sok esetben nem döntenek. Míg ez a nagyobb vállalatoknál szinte automatikus az adójogi viták esetén, a közepes, illetve kisebb méretű cégeknél inkább csak akkor fordul elő, ha különösen jelentős értékről van szó. Jellemzően azok sem merítik ki az összes jogorvoslati lehetőséget, akik bíróság elé viszik jogvitájukat: az ügyek többsége sosem jut el a Kúriáig. Jelenleg a legtöbb per az áfával kapcsolatos, de gyakoriak a költségek elszámolhatóságát érintő jogviták is. Várhatóan rohamosan növekedni fog a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletekkel kapcsolatos perek száma is, mert ezen a területen még ingoványos a magyar jogalkalmazási gyakorlat - írták.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt 5 hónapja
- A makói gumigyár vezetősége beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget és annak elnökét 5 hónapja
- Ennyit költenek egy dolgozóra a "nyertes cégek" 7 hónapja
- Átlagosan ennyivel kaphatnak több pénzt a nyugdíjasok novembertől 8 hónapja
- Mire lesz elég a hatszázalékos nyugdíjemelés? 8 hónapja
- Tizenegy éve nem emelkedett a tűzoltók alapilletménye 9 hónapja
- Mit tehetek, ha nem adják ki a kilépési papírjaim és a fizetésem? 11 hónapja
- Cipősarokkal ütlegelte főnökét, 140 óra közmunkát kapott a kaposvári nő 12 hónapja
- Jövőre 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak 13 hónapja
- VW-dízelbotrány: Bíróság elé került az első csúcsvezető, és beismerő vallomást is tett 1 éve
- Végre pénzt ér a házimunka - legalábbis egy spanyol bíróság így gondolja 1 éve