Több ezer munkás tüntet Kínában
Egy dél-kínai cipőgyárban több ezren tüntetnek hétfő óta, elmaradt juttatásaikat követelve. Ez az eddigi egyik legnagyobb demonstráció Kínában. Az emberjogi szervezetek 10 ezrekről, a cég mindössze ezer munkásról beszél. A munkások szerint a cég 10 éve nem fizeti maradéktalanul az utánuk járó juttatások költségét.
A megmozdulásról először hírt adó China Labour Bulletin (CLB) hongkongi emberjogi szervezet értesülései szerint hétfőn tízezer dolgozó vonult az utcákra, kedden négyezren. A South China Morning Post jelentése szerint a hét elején 40 ezer fő hagyta abba a munkát, miközben a cég ezer fős munkabeszüntetésről adott számot.
A CLB szerint a munkaügyi vita április elején kezdődött, a cég azóta sem hajlandó az elmaradt juttatások kifizetésére. Mindössze annyit ígértek meg, hogy május elejétől új társadalombiztosítási rendszert vezetnek be, felülvizsgálva a vitatott előzőt. Egyes munkások szerint a cég több mint tíz éve nem, vagy csak részben fizet szociális juttatásokat a munkások után, a helyi egészségügyi, nyugdíjazási és társadalombiztosítási hatóságokkal összejátszva.
A Jüe Jüen a többi közt az Adidasnak és a Nike-nak szállít, az esettel kapcsolatosan mindkét cég úgy fogalmazott: követi a fejleményeket és megteszi a tőle telhetőket az ügy minél előbbi rendezésére.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást? 2 hónapja
- Ismét utcára vonultak az uniós agrárszabályok ellen tiltakozó gazdák 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- "Európa ébredj fel!" - tiltakoztak közép- és kelet-európai gazdaszervezetek 3 hónapja
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 3 hónapja