Tízezrek tüntettek: a franciák nem szigorítanának a bevándorlási törvényen?
A bevándorlást szigorító új francia szabályozás ellenzőinek felhívására tízezrek tüntettek vasárnap 160 francia városban, arra kérve Emmanuel Macron államfőt, hogy ne írja alá a szervezők szerint a szélsőjobboldal ideológiai győzelmét jelentő új törvényt.
A legnagyobb megmozdulás Párizsban volt, a rendőrség szerint 16 ezer, a CGT szakszervezet szerint 26 ezer résztvevővel. A hatóságok szerint országszerte 75 ezren, a CGT szerint 150 ezren tiltakoztak.
A 201 közéleti személyiség és szakszervetek által meghirdetett tüntetések célja nyomásgyakorlás a kormányra négy nappal azelőtt, hogy az Alkotmánytanács közzéteszi véleményét a decemberben elfogadott törvénytervezetről. A köztársasági elnök előzetesen jelezte, hogy a lehető leghamarabb szeretné kihirdetni a törvényt.
"Ez a törvény szakítást jelent az 1789-ben (a francia forradalomban) született francia elvekkel az állampolgársághoz való jog tekintetében, és 1945 óta a szociális védelem egyetemességét illetően" - jelentette ki Sophie Binet, a CGT főtitkára a párizsi felvonuláson. Olivier Faure, a Szocialista Párt első titkára úgy vélte, hogy a francia kormány "megnyitotta a hidat a szélsőjobboldali eszmék előtt". Jacques Toubon volt ombudsman szerint "a törvény politikai értelemben a szélsőjobb és a nemzeti preferencia felé való elmozdulást jelenti, ami nincs összhangban alapvető és alkotmányos elveinkkel".
A parlament által december 20-án elfogadott bevándorlási törvény a harmincadik, szigorításokat előíró szabályozás az elmúlt négy évtizedben Franciaországban.
A kormány eredeti törvényjavaslata két pilléren nyugodott: szigorúbban lépett volna fel a bűnelkövető külföldiekkel szemben, és megkönnyítette volna a kitoloncolásukat, valamint a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálta volna, munkavállalási és tartózkodási engedélyt adott volna nekik, és támogatta volna az integrációjukat. Ez utóbbi passzust a jobboldal nem támogatta, de az elfogadott szöveg lehetőséget ad a prefektusoknak, hogy egyéni elbírálás alapján és a munkáltató előzetes beleegyezése nélkül rendezzék e több százezer ember helyzetét.
A jobboldali támogatással elfogadott szöveg kanadai mintára kvótákat vezet be, amelyek a következő három évre felső határt szabnak a Franciaországba beengedett gazdasági bevándorlók számára. A kormánypárt szerint az intézkedés alkotmányellenes, ennek ellenére beleegyezett annak megszavazásába azzal a kitétellel, hogy az Alkotmánytanács véleményezése után kivehetik az intézkedést a szövegből. Az illegális tartózkodás bűncselekményének visszaállítását is megszavazták a képviselők, de az nem vonhat maga után elzárást, kizárólag pénzbírsággal jár. Vitatott kitétel a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szigorítása is: a létrejött kompromisszum lényege, hogy különbséget tesz európai uniós és nem uniós állampolgárok között, illetve aszerint, hogy a kérelmező dolgozik-e vagy sem.
MTI
A magyar kormány 2024-ben 65 ezer főben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát. Olvassa el korábbi cikkünk!
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 2 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja