kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Tizedével többen dolgoznak a nyírbátori Unileverben

Idén nyáron fejeződnek be az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartás-vegyipari gyárának első körös, ötmilliárd forint értékű bővítési munkálatai - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság. A beruházás eredményeként az egység termelési kapacitása mintegy a negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig közel tíz százalékkal nő.

A vállalat tavaly áprilisban jelentette be, hogy harmadával bővítik az üzem alapterületét. A saját erőből finanszírozott beruházás keretében a brit-holland anyavállalat stratégiai fontosságú európai üzeme 2020-tól 2022-ig egy 11 ezer négyzetméteres csomagolócsarnokkal, hat új gyártósorral és egy nyolcezer négyzetméteres, korszerű, automatizált magasraktárral bővül.

Ezt követően a nyírbátori üzem lesz globálisan a vállalatcsoport második legnagyobb hatékonysággal működő háztartás-vegyipari gyára, továbbá itt készül majd az Unilever a régióban forgalmazott háztartás-vegyipari termékeinek 90 százaléka is. Az egység termelési kapacitása negyedével, a foglalkoztatottak létszáma pedig közel tíz százalékkal nő.

A nyírbátori, a veszprémi és a röszkei gyáraiban közel 1500 munkavállalót foglalkoztató Unilever Magyarország Kft. 2020-ban 95,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ezen belül a belföldi értékesítés nettó árbevétele 65,1 milliárd forintot, az exportértékesítés nettó árbevétele pedig 30,1 milliárd forintot tett ki. Az adózás előtti eredményük megközelítette a 3 milliárd forintot.

A fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalatcsoport, amely 69 ország több mint 300 gyárában állít elő késztermékeket, 51 milliárd euró értékű forgalmat bonyolított le 2020-ban.

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk