kapubanner for mobile
Megjelent: 7 hónapja

100-nál több új munkahely Oroszlányban

A vízszűrőket, víztisztító membránokat gyártó francia Veolia Water Hungary Kft. új üzemcsarnokkal bővítette oroszlányi üzemét, 100-nál több új munkahelyet teremtve - jelentették be a létesítmény hétfői átadásán.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a beruházás összege közel tízmilliárd forint volt. Emlékeztetett arra, hogy a társaság korábban Zenon, majd GE, később Suez Water néven mintegy harminc éve van jelen a térségben.

Vincent Caillaud, a Veolia Water Technologies & Solutions elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy Oroszlányban hozták létre a cégcsoport víztisztító membránokat készítő legnagyobb üzemét, a munkatársak száma 2024-re eléri az 1200-at.

Az új beruházás 30 százalékkal bővíti a cég gyártó kapacitását. Az itt készülő termékeket a világ 50 országában használják - ismertette a vezérigazgató.

Az MTI információi szerint az üzem eddigi 25 ezer négyzetméteres területét a most átadott csarnok 8 ezer négyzetméterrel bővíti. A beruházáshoz a társaság 35 százalékos állami támogatást kapott.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság elődje, a Suez Water Technologies & Solutions Hungary Kft. nettó árbevétele 2020-ban 157,8 millió eurót, 2021-ben 182,2 millió eurót ért el, az összegek kétharmada Európán kívüli országokból származott. A vállalat adózás utáni eredménye 2020-ban 13,2 millió euró, 2021-ben 12,5 millió euró volt.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk

Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport

A nemeztközi Generali Csoport június 1-jétől átalakítja szervezeti struktúráját a biztosításra és a vagyonkezelésre összpontosítva - írja a... Teljes cikk