kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Tavaly legalább félmillióan vettek igénybe ingyenes egészségügyi ellátást érvényes tb nélkül

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem tudja, hogy összesen hány olyan ember van Magyarországon, aki nem fizeti a járulékokat.

images

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adata szerint tavaly 532 ezer, egy évvel korábban pedig 537 ezer olyan ember volt Magyarországon, akinek munkaviszony és egyéb jogosultság hiányában be kellett volna jelentkeznie egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, de ezt nem tették meg, és így vettek igénybe ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat - tudta meg a Világgazdaság.

Az egészségbiztosító adatai szerint évente több 8,6 millióan részesültek a társadalombiztosítás által finanszírozott egészségügyi ellátásban. Az idén júniusig 382 ezren voltak bejelentkezve egészségügyi szolgáltatási járulékfizetésre. A NEAK-nak arról nincs információja, hogy összesen hány ember nem fizeti maga után a járulékokat. A Világgazdaság ennek kapcsán megkereste a Pénzügyminisztériumot, de egyelőre nem kaptak választ.

Mint ismert, júliustól nem jogosultak az ingyenes egészségügyi ellátásra azok a személyek, akik legalább hathavi elmaradást halmoztak fel.

Világgazdaság
fotó: pexels
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk