Szigorodó holland segélyezés
Bármilyen munkát el kell vállaniuk képzettségüktől függetlenül a jövőben a segélyezetteknek Hollandiában, legalábbis ezt tervezi a holland kormány, adja hírül a Világgazdaság.
A kötelező munkavégzést kiterjesztik az egyéb segélyezettek körére, megszigorítják a munkaképtelenné nyilvánítás feltételeit. Eközben a feladatokat lebontják, és úgy határozzák meg, hogy az illeszkedjen személyi adottságokhoz és így minden, korlátozott vagy megváltozott munkaképességűnek is jusson elfoglaltság, amit - a juttatás csökkentésének vagy megvonásának terhe mellett - el kell fogadnia, írja a Világgazdaság.
Egy későbbi szigorítás során az állás keresésére megszabott egy éves határidőt 6 hónapra csökkenthetik. A szigorítást a munkaügyi miniszter azzal a jelszóval hirdette meg, hogy a "munkavégzés mindig jövedelmező".
A korábbi bőkezű ellátás és laza szabályozás miatt az ország valamikor az egyik legalacsonyabb foglalkoztatási rátát mutatta fel Európában, a mutató azonban ma már 70 százalék közelében van. A kormány emellett fontolgatja, hogy a nyugdíjkorhatárt felemeli 67 évre.
Egy munkaügyi felmérés szerint 11 európai államból 10-ben írták elő, hogy a segélyezettnek el kell fogadnia egy felkínált, "megfelelő" munkavégzési lehetőséget.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 1 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- 40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja
- Novemberben csökkent a munkanélküliség az euróövezetben és az EU-ban 5 hónapja
- Fizetéscsökkentéssel büntethetik a rosszul teljesítő pedagógusokat 5 hónapja
- KSH: 207 ezren voltak munka nélkül 2023 novemberében 5 hónapja
- Ismerd meg a népszerű CRM rendszert! 5 hónapja
- Egy igazán különleges meglepetés: gyümölcscsokor ajándékba 5 hónapja