Száz fiatal kap majd állást a debreceni BMW-gyárban
Szeptemberben kezdődik a BMW Group Gyár Debrecen három éves duális szakképzési programja, amelyre három helyi technikumból száz tizedikes diákot választottak ki.
Nem volt könnyű kiválasztani a száz diákot, mert jóval több jól felkészült, a leendő szakmája mellett elkötelezett fiatallal találkoztak a három iskolában: a Mechwart András, a Brassai Sámuel és a Beregszászi Pál technikumban - mondta Barabás Botond, a gyár képzési vezetője.
A szeptemberben elinduló duális képzésben száz diák négy szakmában - gépjármű-mechatronikai technikus, mechatronikai technikus, elektronikai technikus, illetve informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus - kezdi meg a munkát, és a három év végeztével állást ajánlanak nekik a BMW debreceni autógyárában.
Papp László, Debrecen polgármestere szerint lesz elegendő szakképzett munkaerő a városba települt, illetve települő vállalkozásoknak. Szinte valamennyi cég együttműködési megállapodást kötött vagy köt a helyi szakképzési centrummal, illetve a Debreceni Egyetemmel, ami azt is jelenti, hogy a város oktatási rendszerére támaszkodnak a vállalatok.
A BMW gyár márciusban felvette a kétszázadik alkalmazottját, és jelenleg is hetven pozícióra mintegy négyszáz pályázati lehetőség van nyitva.
A Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC), az oktatási intézmények és a BMW együttműködése már hat éve tart, amelynek egyik fontos pillére az ágazati alapoktatás összehangolása. Ezt az időszakot a közös tananyag-fejlesztés mellett az oktatók továbbképzésében való részvétel is jellemezte - mondta Tirpák Zsolt, a DSZC kancellárja.
A BMW Group Gyár Debrecen duális képzésbe való bekapcsolódásával a szakképzés új korszakába léptek - fűzte hozzá.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja
- Sämling Solution Szervezetfejlesztő (OD) tanácsadó képzés - Miért érdemes Szervezetfejlesztővé válni? 2 hónapja