kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Spanyolországban 1,5 százalékkal nőtt a munkanélküliség augusztusban

Spanyolországban 1,5 százalékkal, több mint 47 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium.

images

images

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés szerint január óta ez volt az első olyan hónap, amikor növekedett az állástalanok száma. A tárca felhívta a figyelmet arra, hogy 2001 óta mindössze egyetlen alkalommal, 2013-ban fordult elő, hogy augusztusban nem nőtt, hanem csökkent a munkanélküliség.

A növekedés elsősorban a szolgáltató szektort érintette, júliushoz képest mintegy 39 ezerrel több munkanélkülivel. Területi bontásban nézve számuk Katalóniában nőtt a legnagyobb mértékben, több mint 11 ezerrel.
2017 augusztusához viszonyítva egy év alatt 5,9 százalékkal, több mint 200 ezerrel csökkent a munkanélküliség Spanyolországban - mutatott rá közleményében a minisztérium. A regisztrált munkanélküliek száma 3,18 millió volt az év nyolcadik hónapjában.

A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint a spanyol munkanélküliségi ráta 15,3 százalék volt az idei második negyedévben, ami 1,4 százalékpontos csökkenés az első negyedévhez viszonyítva. A június elsején bizalmi szavazással leváltott konzervatív spanyol kormány korábbi számításai szerint erre az évre 15 százalékos munkanélküliségi ráta várható, a tavalyi 16,5 százalék után. Az új szocialista kormány 2019-re már 13,4 százalékos munkanélküliségi rátával számol, ami 0,4 százalékponttal kedvezőbb az eddig tervezettnél, és körülbelül 3 millió munkanélkülit jelent.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk