Sikkasztással gyanúsítanak tíz balassagyarmati határőrt
Hamarosan a bíróság előtt tehetnek vallomást azok a volt balassagyarmati határőrök, akik ellen leszerelésükkor, illetőleg rendőri állományba helyezésükkor indítottak büntetőeljárást. A gyanú szerint selejtezés címén tulajdonították el számos, a hatóság tulajdonában álló eszközt - írja a Népszabadság.
Margl Zoltán alezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség helyettes vezetője a Népszabadságnak elmondta: szolgálati visszaélés, sikkasztás és lopás miatt tíz gyanúsítottat vettek őrizetbe, közülük egyet jelenleg is előzetes letartóztatásban tartanak, a többiek pedig szabadlábon védekezhetnek. Az eljárás alá vont egykori határőrségi munkatársak többsége polgári alkalmazott.
Egyes információk szerint több határőrségi közalkalmazott házát is átkutatta a rendőrség: a helyszíni szemle során számos olyan vagyontárgyat is lefoglaltak, amelyek feltehetően a határőrségtől származnak. Annak ellenére, hogy a további vizsgálatok újabb fejleményeket is hozhatnak, az ügyész szerint két hónapon belül lezárható lesz ez az ügy. Margl Zoltán hozzátette: nemcsak a két rendvédelmi szerv integrációját megelőző időszakot vizsgálják. A határőrségi munkatársak lopásügyét a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa tárgyalja majd, előreláthatólag február végén - járt utána a Népszabadság.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 6 hónapja
- Ötmilliót sikkasztott egy diákmunkás egy vidéki áruházból 8 hónapja
- Munkahelyükről vitték el a rendőrök a két férfit, akik 37 millió forintot sikkasztottak 8 hónapja
- Több mint egymillió forint értékű sorsjegyet kapart le fizetés nélkül a lottózói alkalmazott 10 hónapja
- Újabb megoldási javaslat érkezett az égető munkaerőhiányra 12 hónapja
- Hatékony készletkezelési rendszer 12 hónapja
- Kötelező lesz sok munkaadónak és gyorsan kell cselekedni: készüljön fel velünk a Whistleblowing törvényre 1 éve
- Ez az 5 dolog jelent kihívást a vezetőknek 1 éve
- Három bank szervezeti összeolvadásáért és 10 000 munkavállalóért felel - Dobi Kitti, a Magyar Bankholding HR igazgatója 1 éve
- Több száz millióval károsította meg munkaadóját egy alkalmazott 2 éve
- Sikkasztó pénzszállító bukott le 2 éve