Ötszáz határőr nem óhajt rendőr lenni
A januártól a rendőrség kötelékébe kerülő tíz és félezer fős határőrség létszámából mindössze ötszázan nem vállalták el, hogy rendőrként folytatják tovább a munkát - közölte Béndek József, a határőrség országos parancsnoka a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság (NHI) évértékelő és -záró állománygyűlése után.
Lukács Sándor, aki jövő nyártól szintén nyugdíjas lesz, arról is beszámolt, hogy Nagykanizsáról 19-en felmentéssel vonulnak nyugdíjba, ugyancsak 19-en végkielégítéssel távoznak, négy közalkalmazott pedig a prémiumévek programja keretében vonul nyugállományba.
Egy kérdésre válaszolva Béndek József elmondta: a szlovéniai Hosszúfaluban (Dolga Vas) működik majd a magyar, a szlovén és az osztrák rendőri szervek közös kapcsolattartó szolgálati helye, amelyhez később a horvátok is csatlakozhatnak. Öt hasonló szolgálati hely működik Magyarországon, januártól valamennyi már a rendőri együttműködést, nemcsak a határőrizettel járó feladatokat segíti.
Az országos határőrparancsnok szólt arról is, hogy 2008 első negyedéve minden bizonnyal sok költözéssel jár majd a határőrök és a rendőrök részéről. Azokon a településeken ugyanis, ahol mindkét rendvédelmi szervezetnek vannak állományai, egy felmérést követően összevonják az objektumokat. Béndek József szerint valószínűleg a rendőrök költöznek, mert a határőrségi ingatlanok jelentős része jobb állapotú, mint a rendőrségé.
Zala az egyetlen megye az országban, amelynek december 21-től schengeni külső és belső határa is lesz, miután Szlovénia felé nyitottá válik a határ, Horvátország vonatkozásában azonban marad az ellenőrzés. A horvát turizmust ez a változás csak kis mértékben érinti, ugyanis mindkét ország polgárai továbbra is személyigazolvánnyal kelhetnek át a horvát-magyar határon, de a horvátoknak ezentúl egy betétlapot is kell majd hozniuk a személyi okmányok mellett - fejtette ki Béndek József.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 2 hónapja
- 20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest 2 hónapja
- Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában? 3 hónapja
- Korai ébresztő és rendszeres testmozgás - táborral népszerűsítik a katonai és rendészeti pályát 3 hónapja
- Munkanélküliség az EU-ban - kik állnak a dobogón 2024 januárjában? 3 hónapja
- Melyik országban jár a legtöbb szabadság? 3 hónapja
- Ebben a 10 uniós városban a legkönnyebb most munkát találni 3 hónapja