Romániából toboroztat orvosokat a HospInvest
Fejvadászokkal toboroztat romániai, illetve Olaszországban dolgozó magyar orvosokat a HospInvest - annak ellenére, hogy papírja van arról, hogy minden személyi feltételt teljesíteni tud az egri kórház működtetéséhez, adja hírül a Heti Válasz.
Október végéig ad esélyt dolgozóinak a HospInvest
Mindezközben az egri kórház vezetése levélben tájékoztatta az intézmény valamennyi dolgozóját, hogy október 31-én megszűnik a közalkalmazotti munkaviszonyuk - tájékoztatta az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus szakszervezetének helyi vezetője szerdán az MTI-t.
Hegyaljai Judit hangsúlyozta: ő érdekvédelmi vezetőként csak olyan dolgozónak kiküldött levelet látott, aki mindeddig nem volt hajlandó a munkavállalói szerződés megkötésére a HospInvest Zrt.-vel. Ezekben a levelekben az is szerepel, hogy távozása esetén a dolgozó milyen mértékű végkielégítésre számíthat. A levél azt is közli: aki folytatni kívánja a munkát az egri kórházban, annak a hónap végéig lehetősége van arra, hogy szerződést kössön az új munkáltatóval - ismertette az általa is átvett levél tartalmát az érdekképviseleti vezető. Hozzátette, hogy a maga részéről nem látott olyan levelet, amit olyan dolgozónak küldtek volna ki, aki már szerződött a HospInvesttel. Ezért nem tudja, hogy azokban is szerepel-e a végkielégítésre vonatkozó kitétel - mondta.
Emlékeztetett arra, hogy hétfőn határozatlan időre meghirdetett sztrájk kezdődött a kórházban; a szakszervezetek azt követelik, hogy a Heves megyei közgyűlés bontsa fel az intézmény működtetéséről szóló, a HospInvest Zrt.-vel kötött szerződést. A sztrájk ideje alatt a vasárnapi ügyeletnek megfelelő ellátást nyújtják a munkabeszüntetéshez csatlakozott dolgozók. Ez szerinte azt jelenti, hogy a sürgősségi és a fekvőbeteg-ellátás működik, ám a tervezett, nem sürgős műtétek elmaradhatnak. Közlése szerint csütörtöktől már csak úgynevezett mozaiksztrájkot léptetnek életbe. Ennek az a lényege, hogy egy-egy osztályon valaki mindig sztrájkol, miközben a többiek az ő munkáját is ellátják. Vagyis az akció nem befolyásolja a betegellátást - magyarázta Hegyaljai Judit. A munkabeszüntetésben egyébként hétfőn a dolgozók 16, kedden 13, szerdán pedig 14 százaléka vett részt.
Márciusban kezdődött minden
Minderre azt követően került sor, hogy a HospInvest Zrt. szeptember 29-én megkapta az engedélyt az intézmény működtetésére a népegészségügyi szolgálattól. A HospInvest pedig bejelentette, hogy november 1-jén átveszi az intézményt. A szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Markhot Ferenc kórházat. A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot, illetve civil szervezetek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.
Időközben a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvestet nyilvánította a kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesének. Az ítélet indoklása szerint a HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Az MTI által korábban megkérdezett jogászok szerint az ítélet nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött szerződést, annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető.
Az intézményben működő érdekképviseletek figyelmeztető sztrájkot tartottak szeptember 26-án, az egri önkormányzat pedig bejelentette, hogy pert indít a vagyonkezelési szerződés megsemmisítéséért, illetve fellebbezést nyújt be a népegészségügyi szolgálat döntése ellen. Ugyanakkor a Heves Megyei Bíróság elfogultságot jelentett be, és a város keresetét a Fővárosi Ítélőtáblához továbbította.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Milyen közös munkára van szükség a vezetők és a HR között a toborzás és megtartás témájában? 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja