Riasztót szerelne munkatársaira egy svéd cég a vírus ellen
A koronavírus-járvány miatt ajánlott távolságra figyelmeztető riasztóval szeretné felszerelni franciaországi munkatársait az Essity háztartási papírárukat gyártó és forgalmazó svéd vállalat. A kezdeményezés ellen tiltakoznak a szakszervezetek.
Christine Duguet szakszervezeti vezető szerint az alapgondolat a dolgozók fegyelmezése annak érdekében, hogy betartsák az egészségügyi előírásokat.
Karl Stoltz, a cég svédországi szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: a rendszert egyelőre csak tesztelni fogják Franciaországban.
Az Essity franciaországi üzemében a szakszervezetek szerint eddig egyetlen fertőződés sem történt a dolgozók között, Christine Duguet ezért az egyéni szabadságjogok megsértésének tartja a nyaklánc ötletét, amelyből szerinte a dolgozók nem kérnek.
"Ezek a berendezések a kukában fogják végezni vagy az öltözőszekrényekben maradnak, ez akkora hülyeség!" - mondta a szakszervezeti vezető.
A Franciaországban 2500 főt foglalkoztató svéd cég franciaországi vezetősége egyelőre ragaszkodik az ötlethez, amely "a munkatársak biztonságát erősítené".
"A berendezésben nincsen GPS és nem rögzít személyes adatokat, a mosdókban, a menzán és az orvosi rendelőben pedig nem fog működni" - hangsúlyozták.
"Ezzel a rendszerrel, a telep Covid-19-referense gyorsabban és hatékonyabban tudja majd riasztani a potenciális kontaktszemélyeket" - érvelt az Essity. A szakszervezetek szerint azonban a dolgozóknak már elegük van az egészségügyi válságból, és felháborítja őket egy ilyen intézkedés.
"Azt gondoljuk, hogy a járvány után is használni fogják ezt a berendezést, és attól tartunk, hogy rossz vége lesz" - mondta Christine Duguet.
Az Essity szavatolja, hogy a berendezés működési feltételeit a dolgozók képviseleti szerveivel együtt határozza meg a vezetőség, amely a jövő héten véglegesíti a projektet.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Franciaország: A cannes-i filmfesztivál alatt is folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések 1 éve
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Az utolsó francia olajfinomítóban is felfüggesztették a nyugdíjreform miatti sztrájkot 1 éve
- Újabb tömegdemonstrációk Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen 1 éve
- Nincs egyezség a nyugdíjreformról a kormány és a szakszervezetek között Franciaországban 1 éve
- Újrakezdik a gördülő sztrájkot a párizsi hulladékszállítók 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve
- Erőszakba fordult tiltakozások Párizsban a nyugdíjkorhatár emelése miatt 1 éve
- Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók számára 1 éve
- Gördülő sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek a nyugdíjreform ellen Franciaországban 1 éve