Pályázat munkahelyteremtő beruházások támogatására
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására, a hazai forrásból finanszírozott program keretében összesen 1,5 milliárd forint támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevelében.
A pályázat fő célkitűzései között szerepel az új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása, a regionális különbségek mérséklése, illetve a fejlődőképes vállalkozások piaci pozíciójának megerősítése.
A pályázaton a Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező vállalkozások, szervezetek vehetnek részt. A beruházást legkésőbb 2009. november 30-ig kell befejezni. Támogatás kapható a projekt keretében beszerzett új műszaki berendezésekre, gépekre, egyéb berendezésekre és felszerelésekre, továbbá az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licence és a know-how beszerzése során felmerülő költségekre. Hátrányos helyzetű kistérségek esetében az új épület, épületrész építési költségei is elszámolhatók.
A támogatás mértéke új munkahelyenként legfeljebb 800 ezer forint, amelyhez új munkahelyenként 200 ezer forint kiegészítő támogatás nyújtható, amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségben valósul meg. Új munkahelyenként további 200 ezer forint támogatás kérhető, amennyiben a leghátrányosabb helyzetű kistérségek valamelyikében kerül megvalósításra a projekt. Munkaügyi kirendeltségen nyilvántartott munkanélküli felvétele esetén további 200 ezer forint igényelhető az új munkahelyek után. A pályázó maximum 1,5 millió forint támogatást igényelhet új munkahelyenként.
A pályázaton elnyerhető támogatás maximális nagysága 80 millió forint, illetve hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken történő beruházás esetében 160 millió forint. Amennyiben az újonnan létrehozott munkahelyek száma meghaladja a 300 főt, úgy a támogatás mértéke további 100 millió forinttal növelhető. A támogatás intenzitása nem haladhatja meg a jogszabályban meghatározott, régiónként eltérő, a beruházás elszámolható költségeinek 25 és 50 százaléka közötti mértéket.
A beruházás kapcsán beszerzett eszközöket a beruházás befejezésétől számított 5 évig (kis- és középvállalkozás esetén 3 évig) kell fenntartani és üzemeltetni az érintett régióban. A létszámra vonatkozóan 3 éves (kkv esetén 2 éves) továbbfoglalkoztatási kötelezettség áll fenn.
A pályázatot a beruházás helyszíne szerint illetékes munkaügyi központhoz lehet benyújtani 2009. március 18-ig.

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon 5 hónapja
- Hat éves mélyponton van a kkv-k beruházási szándéka 6 hónapja
- Csak álom a home office a magyarok 95 százalékának - itt a kutatás 6 hónapja
- A Mercedesnél háromezer új munkahely jön létre 6 hónapja
- Veszélyezteti a román nyugdíjak folyósítását a munkaügyi dolgozók sztrájkja 6 hónapja