kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Pályázat az outsourcing témában írt szakdolgozóknak

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) céljai között szerepel, hogy a magyar felsőoktatásban részt vevők között ismertté tegye a szolgáltatásipar, az outsourcing fogalomvilágát és összefüggéseit. Az évente kiírt pályázat célja azon egyetemi hallgatók támogatása, akik ezen a területen készítik felsőfokú tanulmányaikhoz kötődő dolgozatukat.

images

A szövetség várja képzési szint szerint felsőfokú szakképzésben, alap-, mester-, főiskolai, egyetemi, továbbá szakirányú továbbképzésben és PhD-programban, nappali vagy levelező tagozaton részt vett hallgatók munkáit. Olyan dolgozattal lehet pályázni, amelyet a képző intézményhez 2008. június 1. és 2009. május 30. között adtak le, azt július 31-ig sikeresen megvédték, központi vagy hangsúlyos területe pedig az outsourcing.

A pályázat beérkezésének határideje: július 15.

A beérkezett munkákat a HOA Képzés Munkacsoportjának tagjai egységes szempontrendszer alapján bírálják el.

A nyertes pályázó nevét, dolgozatának címét és a képző intézmény nevét a pályázat kiírója közzéteszi honlapján. A nyertes 50 ezer forint értékű díjazásban részesül, és előadási lehetőséget kap a szövetség által rendezendő Outsourcing Konferencián vagy közgyűlésen. A kiíró fenntartja a jogot a pályadíj megosztására.

edupress.hu
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk