Óvodát szépítettek az önkéntesek
Gumitéglákat raktak le, homokozót ástak fel, virágokat ültettek és játékokat festettek a Napsugár Óvodában a Budapest Bank kelet-pesti Vállalati Üzletközpontjának munkatársai a Törődés Napja önkéntes akció keretében.
Az önkéntességnek nagy hagyománya van a banknál: ennek jegyében rendezik meg a Törődés Napja programsorozatot másfél évtizede, évente két alkalommal. Az akciók a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatását, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítását célozzák, és segítséget nyújtanak a különböző civil kezdeményezések megvalósításához. A bank munkatársai által végzett kétkezi munkán túl a pénzintézet anyagilag is hozzájárul a munkálatokhoz.
„Az óvodásoknak az udvar mérete miatt kevés terük van a mozgásra, futkározásra, ezért erre a célra a füves területeket is használják. Az óvoda vezetőségével egyeztetve, kollégáimmal úgy gondoltuk, hogy az intézménynek segítséget jelenthet, ha gumitéglák lerakásával kialakítunk egy olyan területet, ahol sakkpályát, malomjátékot és ugróiskolát helyezünk el, így itt a gyermekek a növények károsítása nélkül tudnak játszani. Az udvaron lévő fákat és bokrokat metszettük, kertet rendeztünk, emellett feltöltöttük a homokozót és egyes játékokat is lefestettünk. Bízunk benne, hogy nagy meglepetést okozunk a gyermekeknek a sok újdonsággal” – mondta Tokai Mária, a pénzintézet kelet-pesti Vállalati Üzletközpontjának vezetője.
A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájában kiemelt helyen szerepel a pénzügyi tudatosság, a kultúra és szellemi élet, az oktatás fejlesztése, valamint a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatása. Alapítványain keresztül az elmúlt 24 évben összesen mintegy 900 millió forinttal támogatta a közérdekű kezdeményezéseket.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Budapest Marriott Hotel élén 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- Több lányt az informatikába: sokszor a tanárokkal és a szülőkkel kell küzdeni 4 hete
- A BME idén is számos programmal várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat 4 hete
- Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja 1 hónapja
- Ma rendezik a Logisztika Napját 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja