Osztrák munkaerőpiac: van miért aggódni
Az év első két hónapjában még enyhén emelkedhet a munkanélküliség Ausztriában - mondta a hétfőn beiktatott új munkaügyi miniszter, Martin Kocher.
A munkanélküliek számának növekedése a téli hónapokban megszokott, de most a koronavírus-járvány miatt még kevesebbeknek jut munka, például azért, mert a szálloda- és a vendéglátóipar zárva tart - fejtette ki Martin Kocher, aki elmondta azt is, hamarosan megszülethetnek az otthoni munkavégzésre vonatkozó új rendelkezések.
A miniszter a koronavírus-járvány leküzdése után a munkanélküliségi helyzet gyors javulására számít, egyrészt az újra beinduló gazdaság, másrészt a foglalkoztatás bővítése, valamint a munkaerő átképzése és átcsoportosítása révén.
Ausztriában a decemberihez képest tovább emelkedtek a munkanélküliségi mutatók, jelenleg több, mint 530 ezren vannak munka nélkül, ez 26 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
414 ezren dolgoznak rövidített munkaidőben, amelyre eddig 5,6 milliárd euró támogatást fizetett ki az állam, és a következő, márciusig tartó időszakra további 4 milliárd eurót hagytak jóvá.
A 2021-es költségvetésben előzetesen 5 milliárd euró tartalék van a rövidített munkavégzés finanszírozására, de szükség esetén ez a tétel még növelhető.
Fotó: unsplash.com
A miniszter a koronavírus-járvány leküzdése után a munkanélküliségi helyzet gyors javulására számít, egyrészt az újra beinduló gazdaság, másrészt a foglalkoztatás bővítése, valamint a munkaerő átképzése és átcsoportosítása révén.
Ausztriában a decemberihez képest tovább emelkedtek a munkanélküliségi mutatók, jelenleg több, mint 530 ezren vannak munka nélkül, ez 26 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
414 ezren dolgoznak rövidített munkaidőben, amelyre eddig 5,6 milliárd euró támogatást fizetett ki az állam, és a következő, márciusig tartó időszakra további 4 milliárd eurót hagytak jóvá.
A 2021-es költségvetésben előzetesen 5 milliárd euró tartalék van a rövidített munkavégzés finanszírozására, de szükség esetén ez a tétel még növelhető.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Bocsánatot kért a Baidu PR-vezetője a túlhajszoltság dicsőítéséért
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja