Összeroppan vagy stabil a magyar munkaerőpiac?
A Fidesz szerint az ősszel össze fog roppanni a Munkaerő-piaci Alap (MA), ha a jelenlegi tendencia folytatódik: a bevételi oldal nem teljesül, a kiadási oldalról ugyanakkor óriási a kiáramlás. Ezzel szemben az MSZP azt állítja, hogy a magyar munkaerőpiac stabil, az alap működőképességét semmi nem veszélyezteti, a munkanélküliség nem nőtt másfél hónapja.
A pályakezdők álláslehetőségeiről szólva az ellenzéki párt szakpolitikusa úgy fogalmazott: "A korábbi miniszterelnök azt javasolta, hogy el lehet innen menni; a mostani nem mond ilyet, csak éppen nem tesz semmit a pályakezdő fiatalok érdekében". Kijelentette, a Fidesz arra készül, hogy visszaadja a pályájuk elején állóknak a hitet: van értelme Magyarországon élni és dolgozni. Véleménye szerint a pályakezdők helyben járnak, hiszen ha túlképzettek, az a baj, ha pedig alulképzettek, akkor az. Czomba Sándor tájékoztatóján több adatra is hivatkozott a munkanélküliek számának növekedéséről. Példaként említette egy állásportál felmérését, amely szerint drasztikusan megnőtt a munkanélküliek száma a 45 év felettiek között.
Ezzel szemben - mutatott rá a fideszes politikus - Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a régióban egyedül Magyarországon javul tendenciózusan a foglalkoztatási helyzet, csökken a regisztrált álláskeresők száma, csökken a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak létszáma pedig emelkedik. "Hazugság, hazugság és hazugság" - fogalmazott erre reagálva, és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait idézve Czomba Sándor. A KSH június végi közlése szerint 2009. március-májusban a munkanélküliségi ráta 9,8 százalék, ami 2,1 százalékponttal volt magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az ellenzéki párt képviselője ezzel összefüggésben felszólította a kormányzatot, fejezzék be a szemfényvesztést, és a valódi problémákkal foglalkozzanak.
MSZP: Magyarországon stabil a munkaerőpiac
Az MSZP szakpolitikusa , Filló Pál ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az alap költségvetésével semmi probléma, a programok finanszírozása biztosított. "Megértem, hogy a Fidesz számára problémát jelent, hogy a Bajnai-kormány első száz napja pozitívan értékelhető, de az embereknek az az érdekük, hogy erős forint legyen, és a kitűzött célok megvalósuljanak" - mondta a szocialista honatya.
A régióban egyedül Magyarországon sikerült stabilizálni a munkaerőpiacot, másfél hónapja nem nőtt a munkanélküliség - hangsúlyozta Filló Pál. Elindultak azok a programok, amelyek az alulképzett fiataloknak adnak alapképzettséget - tette hozzá.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetendők - közölte a... Teljes cikk
Órák óta tart a műtétje és továbbra is kritikus állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki ellen... Teljes cikk
A vendégmunkások megjelenése mellett az építőipar gondjai is hozzájárulnak ahhoz, az elmúlt évekre jellemző óriási munkaerőhiány megszűnjön a... Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja