Összeomlott a vonatközlekedés Nagy-Britanniában a sztrájk miatt
A vasúti dolgozók magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért sztrájkoltak szerdán.
Nagy-Britanniában a vonathálózat mindössze egyötöde üzemelt szerdán, miután a közlekedési ágazat több mint negyvenezer munkavállalója sztrájkolt - írja a VG. A közlekedési ágazat dolgozóit képviselő két szarszervezet, az RMT és a TSSA szerdára országos sztrájkot hirdetett, miután a munkavállalók a fizetéssel, a munkakörülményekkel és a munkahelyi biztonsággal sem elégedettek. A sztrájk miatt az ország több pontján teljesen leállt a vasúti közlekedés. A brit közlekedési miniszter azzal vádolta a szakszervezeteket, hogy a sztrájkkal országos fennakadást okoznak több millió dolgozó ember életében. A BBC szerint sokan együttéreznek a vasúti dolgozókkal és támogatják őket, a szerdai járattörlésekről azonban sokan nem értesültek időben, ezért a dolgozni indulók mellett a turisták tervei is felborultak.
VG
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 3 hete
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 4 hete
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 1 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 1 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között 2 hónapja
- Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon? 2 hónapja