kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

Óriási sztrájk nehezíti a közlekedést Németországban

A Ver.di szakszervezeti szövetség 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel.

Csaknem teljesen leállt a távolsági és a térségi közösségi közlekedés hétfőn Németországban több szakszervezet közös figyelmeztető sztrájkja miatt. Az egész napos munkabeszüntetés országszerte súlyos fennakadásokat okozott. A Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság valamennyi távolsági járatát törölte, és sokhelyütt a regionális járatok sem közlekednek. A legtöbb repülőtéren is leállt a forgalom, a kevés kivétel közé tartozik a fővárost és térségét kiszolgáló Berlin-Brandenburg nemzetközi repülőtér (BER), ahol azonban a belföldi járatokat mind törölni kellett.

A tizenhat közül hét tartományban a helyi közösségi közlekedés is megbénult, köztük a legnépesebb tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában. A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezeti szövetség és a vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetének (EVG) 24 órás sztrájkja az autópálya-üzemeltető társaságokat és a vízügyi és hajózási igazgatási szerveket is érinti. A ver.di a munkabeszüntetéssel tovább növeli a munkaadói oldalra kifejtett nyomást a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalásokon. A közlekedési ágazat egészét átfogó sztrájkkal "félreérthetetlenül világossá tesszük a munkaadónak, hogy a munkavállalók egyértelműen a követeléseink mögött állnak" - jelentette ki Frank Werneke, a Ver.di vezetője hétfő reggel Potsdamban, ahol a tárgyalás harmadik fordulóját tartják.

A Ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl. A szakszervezeti szövetség harmadszor alkalmazza a figyelmeztető sztrájk eszközét a februárban elkezdett tárgyalási folyamatban. Az 1,8 milliós tagságú érdekképviselet 120 ezer dolgozót szólított fel a hétfői munkabeszüntetésre. Az Ver.di akcióihoz első alkalommal csatlakozó EVG a teljes tagságot, 230 ezer embert hívott sztrájkba. A szakszervezet ötvennél is több közlekedési vállalattal - köztük a DB-vel és számos térségi vasú vasúttársasággal - tárgyal, az első forduló nem hozott eredményt. Központi követelése egy minden munkavállalóra egyformán vonatkozó 650 eurós béremelés.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk