kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Nyugdíjasok segíthetnék ki a brit gazdaságot a kátyúból, de a cégvezetők elzárkóznak

A brit gazdaságnak szüksége lenne a középkorú és a nyugdíjaskorú munkavállalókra, ám sok cégvezető elzárkózik ettől a megoldástól.

images

images

Óriási munkaerőhiányt okozott az Egyesült Királyságban a világjárványt követő korai nyugdíjazási hullám. A Lordok Háza gazdasági bizottsága szerint a nem dolgozó vagy munkát kereső emberek, azaz a gazdaságilag inaktívak száma 565 ezer fővel nőtt a világjárvány kezdete óta. A kormány 630 ezerre becsüli azok számát, akik 2019 óta otthagyták a munkát - írja a VG.

A gazdaság számos ágazata közbenakut munkaerőhiánytól szenved. Ugyanakkor a munkaképes korúak mintegy negyedének - körülbelül 10 millió embernek - nincs munkája. Közülük több mint egymillió 50 és 64 év közötti a korai nyugdíjazását élvezi. A foglalkoztatási adatok még mindig nem érték el a világjárvány kezdete előtti szintet, amit részben azért van, mert az 50 év feletti szakmunkások tömege korengedményes nyugdíjba ment.

A brit kormány decemberben bejelentette, hogy a gazdaság fellendítéséhez a nyugdíjas, középkorú munkavállalókat visszacsábítaná a munkába, ami nagyban hozzájárulna a recesszióból való kilábaláshoz. A tervek szerint az 50 év felettieknek lakossági tájékoztató kampányt indítanak tavasszal.

A kormány azonban hiába ösztönözné a középkorúak és a nyugdíjasok munkavállalását, a cégek inkább a fiatalabb munkaerőt foglalkoztatják.
A vállalatok sokkal kevésbé nyitottak az idősebb munkavállalók felvételére, mint a fiatalabbakéra.

Ez kulturális és vezetői hiányosságokat jelez, cégnagyságtól függetlenül – mondta Ann Francke, a CMI vezérigazgatója. Pedig az idősebbeket képzéssel és rugalmas munkalehetőségekkel is vissza lehetne csábítani.

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk