Nyilvánosak a cégek a kutatás-fejlesztési tervei
A vállaltok többsége nem tervez érdemi változást kutatásfejlesztési tevékenységében, így további állami ösztönzés nélkül nehezen érhető el az a kormányzati cél, hogy Magyarországon a kutatásfejlesztési kiadások 2030-ra csaknem a jelenlegi két és félszeresére emelkedjenek – véli a Deloitte a K+F helyzetéről készített idei felmérése alapján.
Eközben emelkedett azon cégek aránya, amelyek nem számítanak K+F tevékenységük változására, 25-ről 26,7 százalékra, és ugyancsak kissé emelkedett azon cégek aránya, amelyek csökkenést jeleznek előre – 6,3-ről 6,7 százalékra.
A jelentés készítői pozitívnak tartják, hogy az idén már csak a válaszadók 17,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nincs tervezett K+F kiadása, míg egy éve még 20,8 százalék volt e cégek aránya.
A közlemény idézi Márkus Csabát, a Deloitte Zrt. Kutatás-fejlesztési és Állami támogatások üzletágának igazgatóját, aki emlékeztetetett arra: az EU Innovatív Unió 2014. évi eredménytáblája szerint a tagállamok átlagos innovációs teljesítményük alapján négy teljesítménycsoportba sorolhatók. Magyarország ezek közül jelenleg a "mérsékelt innovátorok" kategóriába tartozik Horvátországgal, Csehországgal, Litvániával, Lengyelországgal és Szlovákiával együtt, ami azt jelenti, hogy ezen országok innovációs teljesítménye elmarad az uniós átlagtól.
A Nemzeti Reformprogram vállalásai szerint Magyarország 2020-ra a GDP-arányos K+F ráfordításokat 1,8 százalékra, 2030-ra pedig 3 százalékra tervezi növelni, ennek érdekében pedig jelentős ráfordítás-növekedést kell elérni már az elkövetkezendő évek folyamán is – hangsúlyozta az igazgató.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat 6 napja
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja