A cégek növelhetik versenyképességüket a kutatási fejlesztési tevékenységükkel
Az érintett vállalatok adókedvezményekre vagy készpénz támogatásra is jogosultak lehetnek.
Magyarországon sok vállalat nem tudja, hogy az általa végzett tevékenység kutatási, fejlesztési (K+F) tevékenységnek minősülhet, amely alapján adókedvezményekre vagy készpénz támogatásra is jogosultak lehetnek, így növelhetnék versenyképességüket - ismerteti a Deloitte az MTI-hez eljuttatott közleményében. A K+F valamilyen tudományos vagy műszaki bizonytalanságon alapul, emellett újszerű és módszeresen végzett tevékenységet jelent - emelik ki a tanácsadó cég szakértői.
Horváth Roland, a Deloitte adóosztályának szenior menedzsere a közleményben rámutat: érdemes megvizsgálni egyebek között a termelési, logisztikai folyamatokat, hiszen a K+F tevékenység azonosítható akár egy létező technológia vagy folyamat kapcsán is, ahol szükség volt módosításra, ezáltal egy új megoldás/folyamat jött létre. A közleményben ismertetik: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) a potenciális K+F tevékenységek minősítését három típusú eljárás alapján végzi, majd hozza meg határozatát, szakvéleményét, amely valamennyi hatóság vagy bíróság előtt felhasználható. Egy projekt megkezdése előtt, közben vagy akár a befejezését követően is van lehetőség minősítési kérelem benyújtására.
A K+F folyamat megtalálásához át kell világítani a vállalatok tevékenységeit, és beazonosítani, mely területeken lehetnek K+F-nek minősülő projektek. Számos iparág területén azonosíthatóak ilyen projektek, legyen szó élelmiszeripari, gyártó, vagy akár szolgáltató vállalatról. A potenciális K+F tartalmú projektek azonosítását követően kezdődhet a minősítési eljárás a kiválasztott projektekre. Mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV) is kötelező érvényű K+F minősítés az SZTNH-nál elérhető, így az esetleges adózási bizonytalanságok kezelhetők - jelezték a közleményben.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja