Nők is jelentkeztek határvadásznak
Ötszázhetven jelentkező részvételével megkezdődött a határvadászképzés első üteme, az őr-járőrtárs rész-szakképesítést megszerzők jövő májusban állhatnak munkába. 76 nő van a jelentkezők között - írta az MTI.
1667-en kezdték meg a felvételi eljárást, átlagéletkoruk 28 év. Az első ütem országszerte 11 képzési helyen szerdán indult 498 férfi, 76 nő jelentkezővel. A legfiatalabb pályázó 18, a legidősebb 53 éves. Az oktatás 2017. április végén fejeződik be.
A felnőttképzési programban elsajátítanak jogi, jogalkalmazási, rendőrszakmai elméleti és gyakorlati ismereteket, intézkedéstaktikai, rendőri kommunikációs gyakorlatokat, idegen nyelvű szaknyelvet. A program része a csapatszolgálat és a testnevelés is.
A közrendvédelemmel, a határellenőrzéssel, a menekültügyi helyzet kezelésével, erőszakos cselekmények elhárításával összefüggő szituációkban oldanak meg egyéni és csoportos rendőri fellépést igénylő feladatokat.
Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök májustól a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre.
MTI Fotó: Balázs Attila
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben? 4 hónapja
- Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH 4 hónapja
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 5 hónapja
- Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére 5 hónapja
- Céges belső képzések: december 31-e fontos jelentési határidő 5 hónapja
- Új életpályamodell, új nyugdíjrendszer kellene a rendvédelmi dolgozóknak 6 hónapja
- Továbbra sincs elég határvadász 6 hónapja
- Elindult a rendőrségi karrierportál 7 hónapja
- Itt az élethosszig tanulás új terve 8 hónapja
- Kiknek jó választás a fakitermelő képzés? 8 hónapja