Nők a médiában: díjat kapott az IKEA
Idén az IKEA Lakberendezési Kft-t kapta a nőkről alkotott legjobb médiaábrázolás díját, amelyet a Nők a Médiában Egyesület és más, a nemek közti esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezet képviselői alkotta zsűri ítélt oda. Az IKEA kiadványaiban például a konyhát nem kizárólag női felségterületként, hanem a család minden tagja számára fontos, közösségi térként mutatja be - hangzott el a pénteki díjátadáson.
Kovács Edina, az egyesület elnöke a péntek délután tartott díjátadáson elmondta, hogy a szavazásra felkérték többek között a Társadalmi Nemek Tudománya szemináriumi csoportot, a Magyar Üzletasszonyok Egyesületét és a nyíregyházi Szabina Egyesületet is. A szavazatok alapján 2007-ben az IKEA Lakberendezési Kft. kapta a női szempontból legjobb médiaábrázolás díját, elsősorban a katalógusaiért, amelyekben a konyhát nem kizárólag női felségterületként, hanem a család minden tagja által használt térként mutatják be.
"Különösen megtisztelő a szakmai zsűri elismerése, mivel az IKEA egyik alapértéke a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítása. - tette hozzá Gerőcs Vendel, az IKEA PR menedzsere a díjátadást követően. - Ennek tudatos és következetes megjelenítése a médiában kiemelt jelentőséggel bír számunkra."
A Magyarországon piacvezető lakberendezési áruházlánc nemcsak külső kommunikációjában vállal aktív szerepet a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés ellen. A vállalat napi működése során is nagy hangsúlyt fektet a munkatársak munkakörülményeinek, a munka és szabadidő kiegyensúlyozott arányának megteremtésére, az aktuális élethelyzeteknek (gyermekvállalásnak, tanulmányoknak, családi elfoglaltságoknak) megfelelő rugalmas munkaidő-beosztás kialakítására.
Emellett az ENSZ gyermekvédelmi szervezetével, a UNICEF-fel közösen az IKEA gyermekmunka elleni programot működtet Indiában, amely elsősorban a nőket célozza meg. Azzal, hogy a nők anyagilag is hozzájárulnak a családfenntartásához, nagyobb befolyásuk lesz a klasszikusan patriarchális viszonyok között arra, mire költik a háztartás bevételét, és hogy gyermekeiket iskolába járatják-e. A párnahuzatok varrásából szerzett jövedelmüknek köszönhetően a nők megerősíthetik pénzügyi helyzetüket, önbizalmukat és pozíciójukat a családban. A programhoz csatlakozóknak kötelezően vállalniuk kell, hogy munka helyett iskolába járatják gyermekeiket. Ehhez pedig az IKEA oktatási központok létrehozásával nyújt további segítséget.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Szakmai felkészültség és rugalmasság - Amikor a két elhivatott cég együttműködik 1 éve
- IKEA: A menekültek foglalkoztatása üzleti szempontból is előnyös 2 éve
- Augusztusig még kapják a fizetésüket az Ikea oroszországi dolgozói 2 éve
- 15 ezer helyi alkalmazottat érint az IKEA oroszországi és fehéroroszországi működésének felfüggesztése 2 éve
- Kevesebb táppénzt kapnak az oltatlan IKEA-dolgozók Nagy-Britanniában 2 éve
- Speciális intézkedéscsomaggal védi dolgozóit a családon belüli erőszaktól az IKEA 2 éve
- Covid-bónusz: Az IKEA 110 millió eurót oszt szét munkatársai között 3 éve
- Menekülteknek ad munkát az IKEA 3 éve
- Több száz alkalmazottja után kémkedett évekig az IKEA 3 éve
- Bért emelt és 42 millió forinttal támogatta dolgozóit az IKEA 3 éve
- Fél havi munkáért 200 ezres fizetést kínál az IKEA 5 éve