Nő a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Szlovákiában
Hat százalékponttal nőtt tíz év alatt a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya Szlovákiában - adta hírül a Statisztikai Hivatal aktuális adataira hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
"Nagy növekedés volt tapasztalható a felsőfokú képzést nyújtó intézmények kínálata terén" - mondta Zuzana Kusá. Rámutatott: jelenleg is a leginkább érdekelt korosztály több mint fele folytat főiskolai vagy egyetemi tanulmányokat Szlovákiában. Hozzátette: az arányszámok ilyen jelentős növekedéséhez az is hozzájárult, hogy ezekben az években végezte felsőfokú tanulmányait a demográfiai szempontból "erős", a 20. század 70-es és 80-as éveiben született generáció. Kusá szerint a diplomaszerzés iránti igényt a felsőoktatás térítéskötelessé tétele sem csökkentené, ugyanakkor kérdésesnek tartja, hogy egy ilyen esetleges intézkedést követően az érintettek megengedhetnék-e maguknak az ezzel járó kiadásokat.
Szlovákiában, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők megyék szerinti megoszlása azt mutatja, hogy a legtöbb diplomás Pozsony körzetében (26,2 százalék) él. A fővárost és környékét holtversenyben a kassai és a zsolnai megye követi 13 százalékos aránnyal. Arányában a legkevesebb főiskolát vagy egyetemet végzett lakossal az eperjesi (11,6 százalék) és a nagyszombati megye (11,5 százalék) rendelkezik.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Az ukrajnai menekültek 60 százaléka képesítésén aluli munkát végez Csehországban 3 hónapja
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 3 hónapja
- Változás: felső tagozatban is taníthatnak az alsós tanítók, óvodában pedig elég a középfokú végzettség 5 hónapja
- Tizenegy évvel rövidebb az élete azoknak a magyar férfiaknak, akik nem végezték el a középiskolát 5 hónapja
- Mi jelentheti a kiutat a közepes jövedelem csapdájából? 6 hónapja
- A 20-24 éves népességből a legalább középfokú végzettségűek aránya 6 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete a legmagasabb iskolai végzettség szerint 8 hónapja
- Végzettség vs. tapasztalat: az örökzöld HR-dilemma 8 hónapja
- Mégsem vált az ország külföldi cégek összeszerelő üzemévé? 8 hónapja
- Ekkora volt a legalább középfokú végzettségűek aránya a 20–24 éves népességből 2000 és 2022 között 8 hónapja