kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Német vasúti sztrájk közeleg?

Hétfőre jelezték a GDL német vasutas szakszervezet illetékesei azt a bejelentést, hogy mikor kezdik sztrájkakciójukat, mert bár még elvileg van esély addig valamilyen egyezségre, a múlt hét tárgyalási kudarccal zárult a Deutsche Bahn (DB), azaz a német államvasutak vezetőivel. A mozdonyvezetők elsősorban jelentős - legalább 30 százalékos - béremelést szeretnének elérni. A huzavona hónapok óta tart.

Wolfgang Tiefensee német közlekedési miniszter a hét végén interjút adott a hétfőn megjelenő Der Spiegel című hetilapnak és óvott a katasztrofális gazdasági következményektől, amit az újabb nagy vasúti sztrájk okozna az országnak. A nyáron már voltak vasutas sztrájkakciók, melyek egy sztrájkszünetről szóló egyezségnek köszönhetően abbamaradtak, de ez az egyezség vasárnap éjféllel lejár. A DB egy egészében nem egészen 10 százalékos béremelési javaslatig jutott el, a nyáron a társaságnak két másik vasutas szakszervezettel sikerült elérni egy megállapodást 4 és fél százalékos béremelésről 2008-tól, de a GDL szakszervezet ezt visszautasította.

Ezek tagjaiból verbuválna a mozdonyvezetők beharangozott sztrájkja esetére a DB embereket, biztosítandó az általa szükségesnek tartott legalább 50 százalékos fuvarozási szolgáltatást. Az egyik szakszervezeti szövetség vezetője már közölte, tagjai nem hagyják, hogy sztrájktörőknek használják őket.

A Deutsche Bahn naponta 5 millió utast szállít. A kormányzat tervezi 20-25 százalékának privatizálását a jövő év végéig.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek