Nem özönlik el a bolgárok és a románok Nagy-Britanniát
Felmérés készült arról, hogy vajon a románok és a bolgárok mekkora hányada készül Nagy-Britanniában munkát vállalni, azt követően, hogy az év végén megszűnnek a rájuk vonatkozó korlátozások.
A kérdés azért merült fel, mert év végén jár le a román és a bolgár munkavállalók letelepedését szabályozó átmeneti brit korlátozás hatálya.
A MigrationWatch UK nevű konzervatív, a szabályozás nélküli bevándorlást az uniós társállamok esetében is erőteljesen ellenző kampánycsoport nemrég összeállított prognózisa szerint negyedmillió román és bolgár munkavállaló érkezhet Nagy-Britanniába a korlátozások felszámolását követő öt évben.
A felmérés mást mutat: a bolgár és a román felnőttek nagyjából harmada foglalkozik a kivándorlás gondolatával, de töredékük tett ezért bármilyen konkrét lépést. Arra a kérdésre, hogy hozzákezdtek-e tevőlegesen esetleges nagy-britanniai munkavállalásuk előkészítéséhez, sokkal kevesebben válaszoltak igennel mindkét országban. A bolgárok 2,8 százaléka, a románoknak pedig mindössze a 0,3 százaléka kezdett hozzá szervezetten, munkaközvetítő ügynökség bevonásával a nagy-britanniai munkalehetőségek felderítéséhez.
Önállóan, munkaközvetítő szervezetek igénybe vétele nélkül a megkérdezett bolgárok 1,4 százaléka, a románok 0,7 százaléka keres munkát Nagy-Britanniában, és 1,2 százalék, illetve 0,4 százalék azon bolgárok és románok aránya, akik már lakást is elkezdtek keresni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja