kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Nem félünk az APEH-tól?

Adót spórolni, papíron veszteségessé tenni a vállalkozást sokak számára még mindig természetes válasz a magas adókra. Vakrepülés, bízva abban, hogy ha nem gondolunk a rosszra, akkor az be sem következik. Mint az egyszeri pizzafutár, aki számla nélkül vitt árut az APEH-ba is. Csakhogy ő most lebukott.

A magyar vállalkozások egy része számára természetes a veszteséges működés, mintegy válasz a magas adóterhekre. Másrészt egyfajta büszke magatartás is, kvázi ellenállási mozgalom, amiben benne van az is, hogy mi a véleményük a kormányról, a fennálló rendről. Legalábbis erre lehet következtetni a vállalkozói körökben sűrűn hallható, "én aztán nem fogom a kormány zsebét tömni", "ezeknek én nem fizetek adót" kijelentésekből. Persze egy esetleges kormányváltás esetén a szöveg nem változik, hiába mások már az "ezek". Szóval még mindig trendi nem hozzájárulni a közös terhekhez, de annál menőbb hencegni az elsumákolt adóval.

A másik oldalról közelítve: ki ne hallott volna róla, hogy a közhivatalok (az ellenőrzést végzők is) olyan áron közbeszereznek, amiből biztosan nem futja még a minimálbérre sem. Akkor ki vesse az első követ a vállalkozóra? A pizzafutárnak mindenesetre nem volt szerencséje legutóbb, amikor számla nélkül szállított az APEH-be. Megcsípték. Persze mondhatják, ez az ő pechje.

Január elsejétől feláll az új szuperhatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Hogy milyen stratégiával igyekeznek majd rendet tenni, arról még keveset tudni.
De addig is, így év vége felé fussunk végig rajta, a nyugodt alváson kívül mit kockáztat az a vállalkozás, amelyik most a könnyebbik utat járja (tartós veszteséggel, vagy minimális nyereséggel lavírozik) és nem mellesleg milyen előnyöktől esik el.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

A program keretében kialakított szállásokon legalább ötven százalékban magyar embert kell elszállásolni. Teljes cikk

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk

Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk