kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Nem egyéni szinten érvényesül majd a bérajánlás

A munkaadók és a kormány tegnapi megállapodása után gyakorlatilag értelmét vesztette a Fidesz által létrehozott bérmonitoring-bizottság. A bérajánlás ugyanis nem egyénenként, hanem nemzetgazdasági szinten fog érvényesülni - írja a Világgazdaság.

Lényegében okafogyottá vált a Rogán-féle bérkommandó azok után, hogy Matolcsy György a munkaadókkal folytatott tárgyalásán egyetértett azzal, hogy a bérajánlás éves szintű legyen és a gazdaság egészére vonatkozzon. Mégis lesznek, akik az új adórendszerben rosszabbul járnak.

Dávid Ferenc a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint az "egyetértő, tisztázó" beszélgetés során ugyan nem írtak alá megállapodást, ám egy rossz kommunikáció végére tettek pontot. A felek ugyanis egyetértettek abban, hogy tiszteletben tartják a tavaly decemberi Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén aláírt 4-6 százalékos bérajánlást, amelynek nem egyéneknél vagy vállalatoknál, hanem a nemzetgazdaság egészében kell érvényesülnie, ráadásul éves szinten.

Nem tartható tehát az az elképzelés, hogy már január 1-jétől és minden munkavállaló esetében érvényesüljön a bér szinten tartása - tette hozzá Dávid Ferenc. A főtitkár azt is elmondta, a munkáltatókat arra kérik, hogy lehetőségeik és erejük szerint érvényesítsék az OÉT-ülésen aláírt ajánlást.

A munkaadók álláspontja szerint ezzel a kormány bérmonitoring-bizottságának léte okafogyottá vált, Dávid szerint a kormányoldalnak el kell gondolkodnia azon, a továbbiakban érdemes-e a jó viszonyt kockáztatni a Rogán vezette testülettel.

Nagy Anna kormányszóvivő hozzátette: a munkaadók megígérték, hogy mindent megtesznek az ajánlás teljesüléséért; ez hozzájárulhat ahhoz, hogy oldja a most tapasztalható feszültségeket, és senki ne járjon rosszul.

Azzal, hogy a kormány áldását adja az éves szintű, a nemzetgazdaság egészére vonatkozó bérajánlásra, lényegében elismerte: lesznek, akik rosszabbul járnak - vélik a Világgazdaság szakértői.

Világgazdaság

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek