kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

"Ne higgyenek az uralkodó elitnek, a világgazdaság komoly bajban van"

Hatalmas gazdasági összeomlást prognosztizál a Morgan Stanley egyik volt vezető közgazdásza - írja a Napi.hu. A szakember szerint a Kínában kipukkadó lufi még csak a kezdet, a jelenlegi folyamatok még a 2008-as válságnál is nagyobb krízishez vezethetnek.

Andy Xie, a Morgan Stanley volt vezető közgazdásza úgy véli, a gazdasági vezetők találkozóikon pszichológiai okokra fogják a világgazdaság jelenlegi problémáit, miközben minden jel egy elhúzódó, globális stagnálás és bizonytalanság felé mutat. Xie a The South China Morning Post című lap online felületén megjelent véleménycikkében megjegyzi, hogy a G7-ek és a G20-ak szakértői sem tudtak konstruktív javaslatokkal előállni a világgazdaság fellendítésére.

A világgazdaság több évig elhúzódó stagnálás, defláció és pénzügyi válságok előtt áll - véli Xie. Szerinte a gazdasági döntéshozók ugyanazokkal a trükkökkel próbálkoznak majd, mint nyolc éve, ugyanúgy telepumpálják likviditással a pénzpiacokat - ám hiába. Eközben erősödni fog a politikai bizonytalanság. Sokáig fog tartani, amíg a megfelelő vezetők a színre lépnek.


Napi.hu
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk