Mutasd meg a szüleidnek, hol dolgozol
Az idősebb generációnak gyakran fogalma sincs, mit csinálnak a fiatalabbak a multiknál és tech cégeknél. Számukra találták ki, hogy vigyék be a szüleiket egy napra körülnézni - írja a Jobline.
A mozgalom lényege, hogy az idősebb generáció ismerje meg a fiatalok munkanapjait. A kezdeményezéshez csatlakozott már a Logitech, a Deutsche Bank, a Mindjet, a Regus, és a Trulia is.
Az első LinkedIn által promotált "Hozd be a szüleidet nap"-ot november 7-én tartják majd. A nyílt napon különböző bemutatókat, előadásokat tartanak majd, bejárják az épületeket, illetve lehetőség lesz kérdéseket is feltenni.
A cég szóvivője, Danielle Restivo elmondta, az ötlet onnan jött, hogy az anyjának és a nagymamájának nem tudta, hogy pontosan mi is a munkája - egy 16 ezer fős felmérésből pedig kiderült, hogy a szülők harmada ugyanígy van ezzel.
Jobline
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Egy népszerű gyártó népszerű telefonja - fiataloknak 4 hete
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót? 2 hónapja
- TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész 2 hónapja
- A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben 2 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 3 hónapja
- "Magyarország nem összeszerelő üzem" - növekedett az innovatív munkakörökben dolgozók száma 3 hónapja