Munkahelymegőrző pályázat: négy nap munka, ötödik nap tanulás
Soha ilyen kedvező képzési pályázat nem lépett még életbe, mint az a munkahelymegőrző támogatás, amely uniós forrásból munkaidő-csökkentéssel és képzéssel kombinálva segíti a vállalkozásokat a gazdasági válság átvészelésére - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A TÁMOP 2.3.3. támogatás tervezett keretösszege várhatóan 20 milliárd forint, amelyből 4 milliárd fordítható a közép-magyarországi régióban székhellyel rendelkező vállalkozások projektjeinek támogatására. A pályázatban érintettek: mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók.
A munkahelymegőrző program célja hosszú távon a vállalkozók alkalmazkodóképességének és versenyképességének növelése, valamint a munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítása, a képzettségi szintjének és az általuk végzett munka hatékonyságának növelése. Rövidebb távon a cél a munkavállalók képzésben való részvételének támogatásával a munkanélkülivé válás megelőzése, a munkahelyek megőrzése, illetve a munkaidő átszervezésével, az alkalmazottak munkában töltött idejének csökkentésével a vállalkozások foglalkoztatási potenciáljának megtartása. A program keretében a képzésben való részvétel idejére a bérköltség 100 százalékát kompenzálják a legkisebb minimálbér 200 százalékáig. A támogatás mértéke legalább 2 millió, legfeljebb 150 millió forint lehet.
A sikeres pályázatok eléréséhez az első lépés a vállalkozások jogosultságának vizsgálata. Ezt a jogosultságvizsgálati szolgáltatást DFT-Hungária most térítésmentesen biztosítja minden vállalkozásnak, és amennyiben a vizsgálat pozitív eredménnyel zárul, a pályázatban meghatározott képzési témaköröknek és feltételeknek megfelelő államilag akkreditált képzési kínálatát az akkreditált felnőttképző intézmény rendelkezésre bocsátja. A jogosultságvizsgálati szolgáltatást a 06 20 338-0696 telefonszámon és [email protected] e-mail címen lehet igényelni. A pályázatokat április 1-jétől lehet beadni, és nyertesség esetén a képzések várhatóan 2009 nyarán indulnak el.

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 7 napja
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja