Munkahelymegőrzés: szeptember végéig pályázhatnak a cégek
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) 500 millió forint keretösszegű, központi munkahelymegőrző programja keretében szeptember végéig pályázhatnak támogatásra a vállalkozások - mondta Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezető-helyettese az MTI-nek.
Réthy Pál hangsúlyozta: a program célja a legalább 50 fős csoportos létszámleépítésre kényszerülő, átmeneti működési problémákkal küzdő vállalkozások elbocsátásainak megelőzése, a gazdasági-foglalkoztatási szerkezetváltás elősegítése.
A támogatás maximum négy hónapra igényelhető, a támogatás havi mértéke munkavállalónként legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér összegének 135 százaléka, ez idén 99.225 forint.
A támogatás ellenében a vállalkozásoknak a kérelem beadását megelőző havi statisztikai állományi létszámukat a támogatás ideje alatt, illetve az azt követő legalább a támogatott foglalkoztatás kétszeres időtartamával megegyező ideig kell megőrizniük.
Az SZMM tavaly központi munkahelymegőrző programjának kerete 700 millió forint volt, a tárca adatai szerint 554, 7 millió forint támogatást ítéltek meg, amelyből 476,2 milliót fizettek ki. A programnak köszönhetően a támogatott cégeknél összesen 4.800 munkahelyet sikerült stabilizálni.
A KSH legfrissebb adatai szerint a munkanélküliségi ráta 2010 első negyedévében 11,8 százalék volt, ezzel a mutató 16 éves csúcsra emelkedett. A 15-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája 54,5 százalék, amely az előző év azonos időszakához képest 0,6 százalékpontos csökkenést jelent.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 6 napja
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja