kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Bővíteni akarják a közmunkaprogramban résztvevők körét

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter 48 pályázatot hagyott jóvá az SZMM téli-tavaszi közmunkaprogramja keretében. A döntéssel 938 településen élő mintegy 7600 ember 3 hónapos alkalmazására biztosít 2,5 milliárdos forrást a minisztérium -olvasható a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

141 település és kistérségi társulás 5 és fél milliárd forintos forrásigénnyel jelentkezett a december elején induló programra, a pályázók több mint 16 ezer munkanélkülit foglalkoztatnának.

Lamperth Mónika arról döntött most, hogy 48 pályázat keretében 938 településen, 7600 ember 3 hónapos alkalmazására biztosít 2,5 milliárdos forrást. A pályázat ezúttal a leghátrányosabb helyzetű kistérségek és a pólusvárosok álláskeresőin igyekszik segíteni, ők élvezik a legnagyobb kedvezményeket a bírálat során. A pályázatok azt bizonyítják, hogy a téli szociális gondoskodás megszervezését és a települési intézmények belső felújítását is szívesebben vállalják az önkormányzatok, ha közmunkások foglalkoztatására is lehetőséget kaphatnak.

A beérkezett igények nagy számára tekintettel, valamint a szakértők javaslata alapján Lamperth Mónika határozott szándéka, hogy a közmunkaprogramot 2008. év elején folytatni kell, ezért arra utasította a foglalkoztatási és képzési szakállamtitkárt, hogy készítsen előterjesztést a folytatásra. A tárca célja, hogy a lehető legtöbb önkormányzati kezdeményezést támogassa. A munkaügyi miniszter álláspontja az, hogy ahol erre mód és lehetőség van, bővíteni szükséges a közmunkában résztvevők körét - írja a közlemény.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon

Bár a hiányszakmákban nem kérdés, hogy továbbra is keresik a cégek a munkaerőt, más területeken ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szerint... Teljes cikk

"Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai?

Gazdasági és társadalmi tényezők állnak a hátterében annak a ténynek, hogy több nő keres állást Európában mint Észak-Amerikában. Szerepet... Teljes cikk

Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk