Munkaerő-versenyképességben van még mit tanulni
Az UniCredit arra számít, hogy Magyarország átlagos GDP-növekedési üteme 2013 és 2015 között 0,8 százalék, míg 2016 és 2020 között 2,1 százalék lesz. A várt növekedés azt mutatja, hogy felzárkózó pályán vagyunk.
A bankvezető hangsúlyozta: a térségi növekedés motorja továbbra is elsősorban a kivitel és a beruházás lesz, a fogyasztás kisebb mértékben járulhat hozzá a bővüléshez. Ugyan a külföldi közvetlen tőkeberuházás mérlege újra pozitív tartományba fordulhat, a beáramlás a válság előttihez képest alacsonyabb szinten stabilizálódik, így egyre nagyobb szerepe lesz a belső forrásoknak, valamint az uniós támogatásoknak - tette hozzá.
Gianni Franco Papa szerint a térség gazdasági lendületének fenntartása szempontjából kiemelt fontosságú az együttműködés a bankok, nemzetközi pénzügyi intézmények és szabályozó hatások között. A hitelezés a GDP-növekedéssel párhuzamosan, elsősorban keresletvezérelt módon bővül majd - mondta.
A Magyar Nemzeti Bank által elindított növekedési hitelprogrammal kapcsolatosan jelezte: az UniCredit mindig is aktívan tárgyalt a magyar kormány képviselőivel, miként most is a jegybank vezetőivel, annak érdekében, hogy a legkedvezőbb megoldásokkal lehessen segíteni a gazdasági növekedést.
A közgyűlésen az is kiderült, hogy több régiós országhoz képest Magyarországon alacsony a munkaerőnek a költségeihez viszonyított termelékenysége, így itt van tér a versenyképesség javítására. A régiós átlagnál kedvezőbb azonban a magyar infrastruktúra és intézményrendszer versenyképessége.
A 13 térségi feltörekvő állam közül Magyarországon volt 2012-ben a legmagasabb a külkereskedelemnek a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya. A kivitel a GDP 94 százalékát, míg a behozatal annak 86 százalékát érte el. Ennek a külkereskedelemnek a 74 százaléka irányult az Európai Unió térségébe.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Célzott programokat fog kidolgozni a kormány a munkaerő-tartalék kihasználásához 5 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az OECD-országokban 5 hónapja
- Munkanélküliség az EU-tagállamokban 2023 októberében 6 hónapja
- Ennyit költenek egy dolgozóra a "nyertes cégek" 7 hónapja
- Közel három éves mélyponton az euróövezet gazdasági teljesítménye 7 hónapja
- Meglepetés: nőtt az euróövezeti munkanélküliség 7 hónapja
- Ennyivel emelkedhet a minimálbér novembertől Nagy Márton szerint 8 hónapja
- Csökkent a munkanélküliség az euróövezetben 8 hónapja
- Hiába a válság, növekedésre számítanak a cégek 8 hónapja
- Rekordalacsony munkanélküliséget mértek az euróövezetben 13 hónapja
- A növekedés fájdalma: magyar cégek szervezetfejlesztési buktatói és a visszarendeződés jelenség 1 éve