Moszkvában folytatja pályafutását az Ericsson-vezér
Szeptember elsejétől Éry Gábor, az Ericsson Magyarország volt vezérigazgatója az Ericsson csoporton belül, Moszkvában folytatja pályafutását.
Éry Gábor három évig állt az Ericsson magyarországi leányvállalatának élén. Irányításával az Ericsson Magyarország évi kétszámjegyű növekedést ért el, a 3G mobilhálózatok terén a piaci részesedését 70 százalékra növelve megtartotta piacvezető pozícióját, Macedóniában és Montenegróban 3G hálózatokat épített ki. Éry Gábor vezetése alatt a vállalat létszáma 800-ról 1200 főre nőtt, jelentős sikereket ért el a magyar telekommunikációs piacon; a kutatás-fejlesztési központ, ill. a Globális Mérnöki Szolgáltatóközpont kiemelkedő munkáját világszinten is elismerik.
Amint arról már korábban beszámoltunk, 2009. augusztus 1-jétől Chris Houghton az Ericsson Magyarország vezérigazgatója. Az angol szakember korábban az Ericsson Japán vezérigazgató-helyettese és az észak-kelet ázsiai régióban működő Softbank Divízió vezetője volt, a világ egyik legfejlettebb piacán felügyelte az Ericsson üzleti fejlődését.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk
- Hatalmas az érdeklődés a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram iránt 4 hónapja
- Komoly változások lesznek januártól a MÁV vezetésében 5 hónapja
- A makói gumigyár vezetősége beperelte a Gumiipari Szakszervezeti Szövetséget és annak elnökét 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- A technológiai innovációt, a műszaki és mérnöki kutatómunka terén kiemelkedő teljesítményeket díjazták 5 hónapja
- Megvan, ki fog őrködni Magyarország költségvetése fölött 6 hónapja
- Új vezérigazgató az EY Magyarországnál 6 hónapja
- HR-igazgatóból ügyvezető? - Hogyan változik a HR szerepe a jövő munkahelyén? 7 hónapja
- Minden második orosz úgy érzi, hogy a legalapvetőbb kiadásokra sem elég a fizetése 7 hónapja
- Szabálysértő a munkaidő-szabályozás? 9 hónapja
- Lázár János bedühödött: Hullanak a fejek a MÁV-nál 9 hónapja