kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

Új vezérigazgató az EY Magyarországnál

A szakember 25 éve dolgozik a cégnél.

Vékási Tamást nevezték ki az EY Magyarország vezérigazgatójává - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a nemzetközi tanácsadó cégnél már 25 éve dolgozó vezető célja, hogy tovább erősítse az EY különböző szolgáltatási területei közötti együttműködést, amiben kulcsszerepet szán a vállalat szektorális fókuszának és technológiai portfóliójának.

Vékási Tamás 1997-ben az EY cégnél kezdte a karrierjét adótanácsadóként. Dolgozott a cég amszterdami irodájában, irányította az indirekt adó osztályt Szlovéniában és két éven át vezette a vállalat globális áfa/forgalmi adó csoportját az Egyesült Államokban. Magyarországon több mint 10 éven keresztül irányította partnerként az EY indirekt adó területét. Tavaly január óta az adó és jogi tanácsadással foglalkozó üzletág első embere. Kiemelt szakterülete a közvetett adók és a kapcsolódó technológiai megoldások.

 

MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek