Most már biztos - 8300 dolgozónak mond búcsút a GM Európában
Összesen 8.300 munkahelyet szüntet meg az amerikai General Motors autógyár Európában - jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.
Az Opel összesen mintegy 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül Európában. Csak a belgiumi üzem felszámolása mintegy 10 ezer beszállítói munkahelyet is érint.
A 80 éve működő flamand üzem sorsának megpecsételődését már korábbi kiszivárogtatásokban is jelezte a gyár, a hivatalos döntés azonban csak most született meg. Mint Nick Reilly mondta, az Astra típus gyártását Antwerpenből egy másik városba helyezik át. Sajtóértesülések szerint a németországi Bochumról van szó.
Nick Reilly - aki elsősorban a belga részleget érintő döntést kívánta ismertetni - nem részletezte, pontosan hol csökkentik még a kapacitást.
Arra azonban emlékeztetett, hogy felmérése szerint - a nemzetközi gazdasági válság következtében - idén összesen 1,5 millióval kevesebb autót értékesítenek majd a gyárak, mint tavaly, a válság előtti éves szinthez képest pedig 4 millióval csökken az eladás. A döntés kizárólag gazdasági megfontolásokon alapul - hangoztatta az igazgató. Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy szoros figyelemmel követi az Opel lépéseit, és intette a gyárat attól, hogy a gazdaságitól eltérő - például földrajzi - tényezők alapján hozzon döntéseket.
Az antwerpeni gyár bezárása csalódást igen, de nagy meglepetést nem okozott, maguk a dolgozók is már hónapok óta számítottak rá. A helyi kormány még a közelmúltban is tett kísérletet a gyár bezárására, jelentős pénzügyi támogatást ígérve az Opelnek, de a jelek szerint ez az erőfeszítés is hiábavalónak bizonyult.
A flamand nagyvárosban nyáron szűnik meg az Opel tevékenysége.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 2 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 4 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja