kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Visszafelé - Angliából

A világgazdasági válság jelentős hatást gyakorolt a világ különböző országaiban dolgozó vendégmunkások tömegeire. A kelet-közép-európai országok 2004-es uniós csatlakozása után Nagy-Britanniában munkát kereső 1,4 millió ember közel fele hazatért, a Spanyolországban munkát vállaló románok és bolgárok száma 60 százalékkal esett vissza az idén – írja a Napi Gazdaság.Európában több százezres nagyságrendű, Ázsiában százmilliós mozgást indított el a munkafeltételek megváltozása, ugyanakkor azok a vendégmunkások is nagyon sokan vannak, akik a jobb idők reményében nem tértek vissza hazájukba - derül ki a BBC World Service és a brit Migration Policy Institute tanulmányából.

A kelet-közép-európai országok 2004-es uniós csatlakozása után Nagy-Britanniában munkát kereső 1,4 millió ember közel fele hazatért, a Spanyolországban munkát vállaló románok és bolgárok száma 60 százalékkal esett vissza az idén az egy évvel korábbihoz képest. Ezt szakértők részben a munkalehetőségek csökkenésével, részben azzal magyarázzák, hogy saját országukat - elsősorban Lengyelországot - kevésbé sújtotta a válság. Emellett az unió szabad munkaerőpiaca lehetővé teszi számukra, hogy a recesszió elmúltával minden további nélkül visszatérhessenek.


Mexikóból 2004-2005-ben még 653 ezren mentek át dolgozni az USA-ba, míg a 2009 márciusát megelőző 12 hónapban már csak 175 ezren, ugyanakkor az igazán drámai migráció Kínán belül figyelhető meg, ahol az ország belső területeiről 140 millió ember kelt útra.


2009. szeptember 9.


  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk