kapubanner for mobile
ILO 
Megjelent: 5 éve

Tovább nő a munkanélküliség a fiatalok körében

Globálisan a következő években emelkedik a 25 év alatti munkanélküliek száma, miután az euróövezeti válság hatása a fejlett országokból továbbterjed a fejlődő országokba - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kedden publikált elemzésében.

Az ILO legújabb előrejelzése szerint a fejlett országokban a 25 év alattiak körében a munkanélküliség fokozatosan csökken, az idei 17,5 százalékról 15,6 százalékra mérséklődik 2017-ben. Ez ugyanakkor jóval magasabb a 2008-as válság előtti utolsó évben feljegyzett 12,5 százaléknál.


A csökkenés az ILO szerint elsősorban nem a munkaerő piaci javulásnak a következménye lesz, hanem annak, hogy csalódottság miatt sokan elhagyják a munkaerőpiacot, és ezáltal kikerülnek a statisztikai számokból. Az ILO előrejelzése szerint globálisan a fiatalok munkanélküliségi aránya 12,9 százalék lesz 2017-ben, ami 0,2 százalékponttal magasabb az idei évre vártnál.


Az életkorcsoportban a legmagasabb munkanélküliségi ráta jelenleg Észak-Afrikában van 27,5 százalékkal, ami várhatóan 26,7 százalékra mérséklődik 2017-ben. A Közel-Keleten a ráta a jelenlegi 26,4 százalékról 28,4 százalékra nő öt év múlva. A közép- és délkelet-európai országokban a 25 év alatti munkanélküliek aránya 16,9 százalék lesz idén az ILO számításai szerint, ami 2017-ben 17 százalék lehet.


A fiatalok munkanélküliségi rátája Kelet-Ázsiában a legalacsonyabb 9,5 százalék, ahol 2017-re 10,4 százalékot vár az ILO (MTI).


2012. szeptember 5.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek